Eurokommunizmus

Mint eszme, az eurokommunizmus a kommunizmus egyik reformista irányzata volt.

Mint politikai mozgalom, az eurokommunizmus az 1970-es és 1980-as években aktív európai kommunista pártokra vonatkozik, amelyek eltávolodván a Szovjetunió politikájától, az eurokommunista ideológiát hordozták.

Az eurokommunizmus alapjai többek között Santiago Carillo: „Eurokommunizmus és az állam” című könyvében fogalmazódtak meg.

Az eurokommunizmus megjelenésének okai

Jean Ellenstein, Francia Kommunista Párt:

„Pártunk 22-edik kongresszusa, amelyiken a proletárdiktatúrát kivettük a programból, egy teljes váltást jelentett … nem holmi formalitást. A mi dolgunk most hogy újragondoljuk az állam, hatalom és forradalom szerepét. … a forradalom leninista elgondolásával ellentétben, a forradalom a nyugat-európai országokban, és főleg Franciaországban, csakis békés, demokratikus, legális és fokozatos lehet.”

A nyugat-európai kommunista pártok létrejöttüktől fogva ideológiailag (és pénzügyileg is) erősen függtek a Szovjetunió Kommunista Pártjától.
Az 1960-as évek végétől a Prágai tavasz erőszakos leverése, valamint Alekszandr Szolzsenyicin A Gulag-szigetcsoport című regényének nyugati megjelenése erősen megtépázta e pártok támogatottságát, a baloldali értelmiség köreiben való népszerűségét. Egyes pártok emiatt megpróbáltak eltávolodni az SZKP-tól, és programjaikba beemelni a demokrácia, a többpártrendszer, az emberi jogok európai értékeit, ugyanakkor megőrizve marxista, antikapitalista identitásukat.

Újításai

Forradalom- és erőszakmentes váltás (a kommunista társadalomra).
A hatalom többpártrendszerű gyakorlása egészen addig, amíg az emberek készen nem állnak a kommunista társadalomra;
Feminizmus;
Szabad szexuális orientáció, a melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek és egyéb szexuális kisebbségek jogainak a védelme. A jelenlegi eurokommunista pártok programjában benne van az azonos neműek házasságának legalizálása;
Szabad sajtó védelme, beszéd és vélemény-nyilvánítási szabadság védelme, és minden nem gazdaságra vonatkozó individuális szabadság;
Progresszivizmus.

Eurokommunizmus ma

A spanyol, az olasz és a francia kommunista pártokra volt jellemző ez az irányvonal, a kisebb kommunista pártok, például az osztrák, kitartottak a Szovjetunió által képviselt hagyományos marxizmus–leninizmus mellett.

Az eurokommunizmus fogalma a Szovjetunió 1991-es megszűnése után, a hidegháború befejeztével új kontextusba került. A nyugat-európai kommunista pártok nagyobb része irányt váltott, áttért a szocialista vagy szociáldemokrata értékekre. Kisebb részük továbbra is kommunista irányultságú. Kevés kivétellel ezek általában marginális pártok, alacsony szavazati aránnyal.

A név ellenére az eurokommunizmus nem csak Európában terjedt el. Mexikóban kisebb eurokommunista csoportosulások léteznek, míg Japánban az eurokommunista nézeteket valló párt 1 000 000 fővel a legtöbb taggal rendelkező baloldali párt az országból.

A jelenlegi főbb eurokommunista pártok:

Olaszország: Kommunista Újraszületés Pártja;
Franciaország: Francia Kommunista Párt (PCF);
Spanyolország: Egyesült Baloldal;
Németország: Baloldali Párt;
Európai Parlament: Európai Baloldal (a tagpártok között leninista és demokratikus szocialista pártok is találhatóak, köztük a Magyarországi Munkáspárt 2006);
Japán: Japán Kommunista Párt

A név eredete

Azt, hogy ki használta először az eurokommunizmus szót, a mai napig nem lehet biztosan megállapítani. A Deutschland-Archiv (1977) szerint valószínűleg Frane Barbieri jugoszláv újságíró, a NIN újság volt szerkesztője használta legelőször, 1975 nyarán.

Kritika

A leggyakoribb jobboldali kritika arra vonatkozik, hogy az eurokommunizmus valójában csak a kommunista ideológia felpuhított változata, amelynek pacifista szlogenjei csak a választópolgárok félrevezetését szolgálják, és nem hoznak változást a konkrét politikai célokban. Szintén gyakori jobboldali kritika az is, hogy a kommunizmusnak nem létezhet emberséges változata, mert önmagában gyilkos ideológia.^[forrás?]

A forradalmi baloldal az eurokommunizmus rovására írja azt, hogy az eurokommunizmus nem kíván se forradalmat, se proletárdiktatúrát.

Trockista álláspontból Ernest Mandel az eurokommunizmust a Szovjetunió 1924-es irányvonala, az úgynevezett „szocializmus egy országban” folytatásának látja, amivel lemondtak a világforradalomról a Szovjetunió fejlesztése érdekében. Ezenkívül a francia és olasz eurokommunistákat anti-internacionalista nacionalistáknak tekinti. Ennek ellenére az olasz eurokommunisták trockistákat is befogadtak maguk mellé.

Leninista szempontból megbocsáthatatlan a forradalmi munkás-paraszt párt egyeduralmának (egész a kommunista társadalom megjelenéséig) az elvetése, és a demokratikus centralizmus elvének a félredobása.

Az általános sztálinista vélemény az eurokommunizmusról az, hogy az eurokommunizmus valójában antikommunizmus, a burzsoák taktikája a kommunizmus ellen.

Külső hivatkozások

Politikaportál
Kommunizmus-portál