A Formula–1-es világbajnoki címet minden szezonban az a versenyző szerzi meg, aki a legsikeresebb az adott év folyamán, melyet az adott évben érvényes, a helyezések után járó pontok rendszere határoz meg. Az első világbajnoki címet a Formula–1 első kiírásában, 1950-ben Nino Farina nyerte. Alberto Ascari volt az első, aki többször (1952–1953) nyert világbajnoki címet.
A világbajnokságot meghirdető FIA az év végéig hivatalosan nem hirdeti ki az az adott szezon győztesét, ennek ellenére lehetséges, hogy már az utolsó verseny előtt eldől a cím sorsa. Ez oly módon lehetséges, ha a tabellát vezető versenyző oly mértékű pontelőnyt szerzett a többiekhez képest, hogy számukra a hátralevő versenyeken begyűjthető pontszámot figyelembe véve matematikailag nem lehetséges a pontversenyben utolérni az élen állót. 2002-ben Michael Schumacher rekordot állított fel, mikor hat versennyel a szezon vége előtt bebiztosította a győzelmét.
A 2023-as szezon végéig összesen 34-en szereztek világbajnoki címet, köztük a rekordtartó Michael Schumacher, aki hétszer nyerte meg a világbajnokságot, holtversenyben Lewis Hamiltonnal. Schumacher nyert sorozatban egymás után is a legtöbbször: 2000 és 2004 között folyamatosan, összesen ötször szerezte meg a világbajnoki trófeát. Rajta kívül 9 versenyző tudta megvédeni a bajnoki címét: Juan Manuel Fangio, Alberto Ascari, Jack Brabham, Alain Prost, Ayrton Senna, Mika Häkkinen, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, és Max Verstappen.
Az országok közül az Egyesült Királyság rendelkezik legtöbb bajnoki címmel és világbajnok versenyzővel: 1958-tól2021-ig tíz pilótája összesen 20 világbajnokságot nyert.
↑Surtees volt az első, aki autós és motoros világbajnoki címet is szerzett, Formula–1-es világbajnoki címe előtt hétszer nyerte a 350, illetve 500 cm³-es motorok világbajnokságát.
↑Rindt az olasz nagydíj edzésén elhunyt, a hátralevő két verseny alatt azonban nem tudták behozni a pontelőnyét. Így Rindt az első (máig egyetlen) posztumusz világbajnoka a Formula–1-nek.
↑Nelson Piquet az 1987-es világbajnoki címet azután szerezte meg, hogy csapattársa, Nigel Mansell a pénteki időmérőn balesetet szenvedett, és sérülése miatt nem tudott részt venni a futamon.
↑Ayrton Senna nyerte a japán nagydíjat, de diszkvalifikálták, miután Prosttal való ütközése után a pályabírók egy sikánt levágva visszatolták a pályára. Ennek következtében Prost lett a világbajnok.
↑Damon Hill Graham Hill fia, aki 1962-ben, és 1968-ban is világbajnoki címet szerzett a Formula–1-ben, így ez volt az első eset, hogy apa és fia is világbajnoki címet szerzett a sportágban.
↑Michael Schumacher második helyezését, és 78 pontját törölték a világbajnokság végén.
↑Nico Rosberg az 1982-es világbajnokságot megnyerő Keke Rosberg fia, így Graham és Damon Hill után ők a második apa–fiú páros, akik mindketten világbajnokok lettek. Ugyanakkor ez különböző országok színeiben sikerült neki: Keke Finnországot, Nico hivatalosan Németországot képviselte.