HűvösvölgyBudapest egyik városrésze a II. kerületben. amely közkedvelt kirándulóhely, egyben fontos közlekedési csomópont az Ördög-árok mély völgyében.
1847-ben kapta mai nevét a németIm Kühlental helyett. Itt van a Gyermekvasút (korábbi nevén Úttörővasút) vonalának északi végpontja és rendező pályaudvara. Közelében van a Gyermekvasutas Otthon, amihez a villamos végállomástól 1955–1970 között még mozgólépcső is vezetett.[2] Szintén itt található az észak-budai agglomeráció településeit (Nagykovácsi, Remeteszőlős, Solymár) a fővárossal összekötő, illetve ezek utasait a budai belvárosig továbbító közösségi közlekedési járatok végállomása.
A Belvárostól 8 km távolságra elhelyezkedő Hűvösvölgy területén 1999-ig két autóbusz-végállomás és ezek közelében egy hurokvágányos villamos-végállomás üzemelt – a városközponthoz közelebb a Hűvösvölgy, Népkert elnevezésű állomás az agglomerációba induló buszok (57, 157, 257, 63, 64, 164) –, a mai Bátori László utcai megálló helyén, illetve annak közelében lévő, Hűvösvölgy, Hidegkúti út elnevezésű végállomásról pedig a Moszkva (ma Széll Kálmán) tér,[3] illetve időszakonként más, belsőbb végállomásokra közlekedő, azóta megszűnt 56-os és 56E buszok indultak. 1998 októbere és 1999 júliusa között a két külön végállomás helyett egy közös csomópontot építettek ki a Hűvösvölgyet érintő összes autóbusz- és villamosjárat számára, ennek átadása 1999. július 7-én történt. Az új állomás átadásával az addigi 56-os buszt és az 56E expresszjáratot összevonták az új – azóta egyébként (2008-ban) szintén megszüntetett – 56-os autóbusz formájában, viszont rövid időn belül lecsökkentették a megállóhelyek számát is az 56-os villamos vonalán, annak érdekében, hogy csökkenjen az utazási idő a vonalon, és versenyképesebbé válhasson a villamos ezen a szakaszon, a hétköznapokon állandó forgalmi torlódásokkal terhelt Hűvösvölgyi úton közlekedő buszokkal szemben.[4] A felhagyott Népkert buszvégállomás helyén P+R parkoló, a megszűnt 56-os busz Ördögárok utcai fordulója helyén pedig a 2015-ben átadott "HÜVI" szolgáltatóház nyílt.
2009 óta a hűvösvölgyi végállomást a nappali forgalomban csak villamosvonalak kötik össze a budai belvárossal és a M2-es metróval (56-os, 56A, 59B, 61-es), míg a főváros belső részei felé haladó egyetlen buszjárat (jelenlegi számozása szerint 29-es) belső végállomása a III. kerületiSzentlélek téren található. Az agglomerációs buszjáratokat érintően annyi változás történt a közös végállomás átadása (2014) óta, hogy a Solymárra közlekedő, korábbi 64-es és 164-es buszok helyett hat solymári, nappali buszjárat (64, 64A, 64B, 164, 164B, 264) útvonala ér véget ezen a végállomáson. 2000 óta éjszakai tömegközlekedési járatokkal is elérhető Hűvösvölgy, a belváros felől érkező 956-os buszhoz később két, innen az agglomerációba induló éjszakai járat is társult, a 963-as és 964-es.
Látnivalók
Hűvösvölgy környékének talán legérdekesebb, épített értéke a 2006 óta műemléknek számító Magyar Szentföld-templom, amely valójában egy templomi célra emelt, de a befejezése előtt félbemaradt építésű, ám még így is monumentális hatású, ovális alakú épülettorzó a Heinrich István utca 5. számú telken. A templom építését a ferences rendtartományszentföldi hivatali biztosa, Majsai János Mór szerzetes kezdeményezte az 1930-as években, az építkezés 1940-től 1949-ig tartott, amikor – nem sokkal a már kizsaluzott kupolaszerkezet kibetonozása előtt – a Rákosi-rendszer az építkezést leállíttatta, sőt a tetőszerkezet elkészült részeit is lebontották. Számos különböző, világi funkció után 2013 óta ismét a ferences rendtartomány az épület kezelője. (Az 1930-40-es években a szomszédos Heinrich István u. 3. számú villaépületben és a 7. számú ingatlanon is a ferences rend által fenntartott létesítmények – zárda, árvaház, nyomda és szentföldi múzeum – működtek.)
A városrész látványának meghatározó eleme a villamos-végállomás épületegyüttese, amely szintén műemléki védettséget élvez. Érdekessége, hogy a forgalmi irodát és jegypénztárat is magában foglaló utasforgalmi főépület korábban mintegy 150 méterrel arrébb állt, az 1999 előtti régi végállomás felszállóhelyén (még régebben pedig, képeslapok tanúsága szerint a leszálló oldalon), de 1999-ben, a végállomási vágányrendszer teljes átépítésekor és a közös busz- ill. villamos-végállomás kialakításakor, elbontották, majd felújított állapotban a mai helyén állították fel újra. A főépület mellett álló kisebb, tornyos épület jelenleg is az eredeti helyén áll, korábban ez volt a sofőrök pihenőhelye az azóta megszűnt végállomási hurokvágány által körbeölelt kis területen. Jelenleg szociális célú helyiségek találhatók benne.
Bánffy György emlékpark Bánffy György emlékhelyével.
Évtizedeken át az egyik legfontosabb vonzereje volt Hűvösvölgynek a Balázs Vendéglő, de miután az 1980-as években leégett, több próbálkozás ellenére soha nem nyerte vissza korábbi fényét, a 2010-es évekre nagyrészt le is bontották. A vendéglő épületegyüttese az agglomerációba induló kék buszok egykori (ma autóparkolóként szolgáló) végállomása és a Vadaskert térségét átszelő turistautak Hűvösvölgyi útra történő kicsatlakozása közötti területen állt.
A városrész az irodalomban
Hűvösvölgy a fő helyszíne Gelléri Andor Endre: Hűvösvölgyi nászutasok című novellájának.
↑Bauer Károly, Csonka Zsolt, Franyó Attila, Füstös István, Lugosi Csaba Albert, Malatinszky Sándor, Nagy Lajos, Vinis Gyula - 60 éves a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút (MÁV Zrt. 2009) ISBN 978-963-87739-3-7