II. Henrik navarrai király
II. Henrik (Zangoza/Sangüesa,[1] Navarra, 1503. április 25. – Hagetmau, Franciaország, 1555. május 29.), baszkul: Henrike II.a Labritekoa, occitánul: Enric II de Labrit, franciául: Henri II d'Albret, katalánul: Enric II Albret, spanyolul: Enrique II de Albret, navarrai király, Albret ura és (1550-től) hercege, Foix és Bigorre grófja, Béarn algrófja, Andorra ura. Az Albret-ház tagja. IV. (Bourbon) Henrik (1553–1610) francia és navarrai király nagyapja. Ő volt az utolsó navarrai király, aki az egész Navarrai Királyságot birtokolhatta, még ha csak egy rövid ideig is, mikor 1521-ben sikerült francia segítséggel visszafoglalnia az 1512 óta kasztíliai kézben levő fővárost, Pamplonát a spanyoloktól, de miután V. Károly német-római császár csapatai újra elfoglalták az ország ősi székhelyét, már csak az ország északi csücskére, Alsó-Navarrára terjedt ki az uralma. Navarra északi területéről végül 1530-ban mondott le V. Károly, és ez tette teljessé Navarra azóta is fennálló szétszakítottságát Franciaország és Spanyolország között. Húga, Izabella I. (Szapolyai) János magyar király menyasszonyjelöltje volt 1532-ben. Öccse és annak haláláig az örököse, Károly Nápolynál esett el 1528-ban 17 évesen. ÉleteApja az Albret-házi III. János (1477–1516) iure uxoris navarrai király, anyja a Foix-házból származó I. Katalin (1470–1517) navarrai király. Nyolc nappal a bátyja, András Phoebus halála után, aki 1503. április 17-én hétfőn másfél évesen meghalt,[2] 1503. április 25-én kedden született az új fiúörökös, Henrik, aki ezért rögtön Navarra trónörököse lett, és ezzel elnyerte a Viana hercege címet, így a bánatot újra az öröm váltotta fel a navarrai királyi családban. Már nyolc hónaposa korában, 1503. december 23-án felmerült az eljegyzése a katolikus királyi pár, I. Izabella kasztíliai királynő és II. Ferdinánd aragóniai király 1501-ben született unokájával, Habsburg Izabella főhercegnővel, aki a következő évben a nagyanyja halálával trónra lépő II. Johanna kasztíliai királynő és I. Fülöp kasztíliai király másodszülött lánya volt.[3] A nemes lovagként számon tartott navarrai király az egész életét annak szánta, hogy az 1512. évi elfoglalását követően, 1515-ben Kasztília részévé nyilvánított Dél-Navarrát, avagy Felső-Navarrát, visszaszerezze. 1521-ben francia katonai segítséggel sikerült visszafoglalni egész Navarrát a fővárossal, Pamplonával együtt, amikor a baszk származású Loyolai Szent Ignác súlyos sebet kapott, és az ekkor tapasztalt látomásainak hatására tért meg. Ugyanakkor a spanyol ellentámádásnak nem tudott ellenállni, így csak a Pireneusokon túl fekvő, és a spanyolok számára nehezen védhető Alsó-Navarrát tudta megtartani. Felesége, Valois Margit (1492–1549), akinek II. Henrik a második férje volt, a Valois-házból származott, Károlynak (1459–1496), Angoulême grófjának és Lujza (1476–1531) savoyai hercegnőnek a leánya, a reneszánsz francia uralkodónak, I. Ferenc (1494–1547) királynak a nővére, aki Navarrai Margit néven a pikáns történeteiről ismert Heptameron szerzője. II. Henrik francia oldalon részt vett 1525-ben a paviai csatában, melyet I. Ferenc elveszített V. Károly (1500–1558) császár ellen. A navarrai király fogságba esett, ahonnan kalandos úton szökött meg. II. Henriket a lánya, III. Johanna (1528–1572) követte a navarrai trónon. Gyermekei
Családfa
Jegyzetek
Irodalom
További információk
Kapcsolódó szócikkek
|