Jean-Karl Vernay
Jean-Karl Vernay (Villeurbanne, 1987. október 31. –) francia autóversenyző, a Hyundai gyári túraautó-versenyzője.[1] Pályafutása2005-ben Vernay a francia Formula Campus sorozatban vezetett, ahol bajnok lett, 6 győzelmet, illetve 12 dobogós helyezést szerezve a 14 futamos idényben. A következő évben a Formula-Renault-bajnokság második helyezettje és a legjobb újonca lett, 7 pódiumot zsebelt be. A 2006–2007-es A1 Grand Prix-szezonban két hétvégén vett részt, valamint a záró forduló szabadedzésén is vezethetett. 2007-ben Jean-Karl Vernay a Red Bull Junior Program tagja lett, amely tehetséges fiatal pilótákat karol fel. Vernay és Tom Dillmann voltak az első francia versenyzők a programban. Ugyanebben az évben a Forma 3 Euroseries-ben versenyzett a Signature-Plus csapattal, amely a 10. helyen végzett. Egy második helyezés volt a legjobb eredménye, illetve harmadik helyen végzett egy bajnokságon kívüli futamon Zolderben Nico Hülkenberg és csapattársa Yann Clairay mögött. Vernay 2008-ban is maradt a sorozatban a Signature-Plus csapat színeiben. A 8. pozícióban zárta a szezont, háromszor állhatott dobogóra, a Norisringen, Brands Hatchben és Le Mansban. A Brands Hatch-i dobogója alkalmával pole-pozícióból indulhatott köszönhetően a fordított rajtrácsnak. 2009-re is maradt a Signature-Plus csapatánál, csapattársai Mika Mäki illetve Tiago Geronimi voltak. Vernay 42. Formula–3 Euroseries nagydíján megszerezte első győzelmét a Hockenheimi sprint versenyen. A második győzelmét is megszerezte, szintén Hockenheimben a szezonzáron, miután az utolsó körben megelőzte Christopher Zanellát. Vernay az Egyesült Államokban folytatta karrierjét az Indy Lightsban versenyzett 2010-ben a Sam Schmidt Motorsportsnál. Megnyerte első versenyét a sorozatban, az esős szezonnyitón St. Petersburgban. A szezon második versenyén a Barber Motorsports Park megismételte győzelmét, Long Beachen pedig a harmadik lett, 3 forduló után 28 pontos előnnyel vezette a tabellát. Vernay öt futamgyőzelmet szerzett a szezonban és egy futammal a szezon vége előtt bebiztosította első helyét a bajnokságban. Vernay volt az első Indy Lights bajnok 1996 óta, aki a következő évet nem az Indycarban teljesítette. Sport és túraautók2012-ben Vernay a Francia Porsche Carrera Kupában versenyzett a Sébesten Loeb Racing csapattal. Vernay 2013-ban megnyerte a 24 órás Le Mans LMGTE Am osztályát, a IMSA Performance Matmut versenyzőjeként versenyezve, egy Porsche 997 GT3-RSR-el. Teljes szezont teljesített 2013-ban a FIA World Endurance Championshipben. 2014-ben a Vernay a Weider Modulo Dome Racinggel részt vett a Super GT bajnokságban egy Honda NSX-GT-vel. 2016-ban csatlakozott a TCR nemzetközi sorozat mezőnyéhez a W Racing Team színeiben egy Volkswagen Golf GTI-vel. 2017-ben, a széria harmadik szezonjában megszerezte a bajnoki címet.[2] 2018 február 15.-én hivatalosan bejelentették, hogy részt vesz a 2018-as túraautó-világkupa küzdelmeiben, a Team WRT csapat Audi RS3 LMS-ével Gordon Shedden csapattársaként.[3] 2018. május 2-án bejelentették, hogy a túraautó-világkupa mellett indul a TCR Európa-kupa sorozatban is csapatával, a Leopard Lukoil Team Audijával.[4] EredményeiTeljes A1 Grand Prix eredménysorozata
Teljes Formula–3 Euroseries eredménysorozata
Teljes Indy Lights eredménysorozata
Le Mans-i 24 órás autóverseny
Teljes FIA World Endurance Championship eredménysorozata(Táblázat értelmezése)
Teljes Porsche szuperkupa eredménylistája
Teljes Super GT eredménysorozata
Teljes TCR nemzetközi sorozat eredménylistája
Teljes WTCR-es eredménysorozata
Teljes TCR Európa-kupa eredménysorozata
Teljes Elektromos TCR-bajnokság eredménysorozata
Jegyzetek
Fordítás
|