|
Jean-Marc Ayrault
Jean-Marc Ayrault (Maulévrier, 1950. január 25. –[1]) francia politikus, 2012. május 15. és 2014. március 31. között az Ötödik Francia Köztársaság 20. miniszterelnöke volt. Ezt megelőzően Nantes polgármestere 1989 és 2012 között, illetve a Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezetője volt a francia képviselőházban 1997 és 2012 között. 2016. február 11-én külügyminiszterré nevezték ki Manuel Valls 2. kormányában. Fiatalkora, tanulmányai1950. január 25-én született a Maine-et-Loire départementben található Maulévrier településen.[1] Szülei Joseph Ayrault[2] (1921–2010) mezőgazdasági munkás, aki később a helyi textilgyárban dolgozott, majd a gyár egyik vezetője lett, illetve Georgette Uzenot (Nantes, 1928) varrónő, később háztartásbeli. Jean-Marc a helyi Szt. Józsefről elnevezett katolikus iskolába járt, majd 1961-1968 között a choleti Colbert középiskolában tanult.[3] ezt követően a nantesi egyetem német szakán tanult, 1969-1970-ben pedig egy félévet Németországban töltött, a würzburgi egyetemen. 1971-ben szerezte diplomáját német szakon, majd 1972-ben tanári képesítést (Certificat d'aptitude au professorat de l'enseignement du second degré, CAPES) szerzett.[4] Véglegesítése előtt egy évet a Rezé-i Trocardière Salvador Allende iskolában töltött, mielőtt kinevezték a Saint-Herblain-i Angevinière gimnázium professzorává 1973-ban. 1976-ban felmentést kapott a kötelező katonai szolgálat alól. Miután megválasztották Saint-Herblain polgármesterének, csak részidős tanári állást tudott vállalni. 1971 szeptemberében vette feleségül Brigitte Terrien-t[5] Házasságukból két lánygyermek született, Ysabelle (1974) és Élise (1977). Utóbbi újságíró, a Canal+ csatorna munkatársa.[6] Jean-Marc Ayrault-nak három unokája van.[7] Politikai pályafutása KezdetekTizenéves korában tagja lett a "Keresztény fiatalok vidéki mozgalmának" (Mouvement rural de la jeunesse chrétienne), először Choletban, majd nantes-i egyetemi évei alatt. Ayrault politikai nézeteinek kialakulásában jelentős szerepet játszott ez a mozgalom, amelyet – elsősorban az 1966 – 1968 közötti években – a vallás felszabadító szerepéről vallott nézetek, illetve amely magáévá tette a marxizmus egyes elemeit a társadalomkritikája kialakítása során.[8] 1970-ben lépett ki a mozgalomból, amikor elkezdett vonzódni a szocializmus, illetve a francia Szocialista Párt (Parti Socialiste, PS) felé. Családjával együtt elköltöztek Saint Herblain-ból Sillon de Bretagne-ba (ahol egészen 1989-ig lakott, amikor megválasztották Nantes polgármesterének).[9] 1971-ben Nantesben találkozott egyik első politikai mentorával, Bernard Hazo-val.[10] A fiatal szocialistákkal töltött idő után 1972-ben belépett a Saint Herblain-i szocialista alapszervezetbe, ahol igen hamar helyettes titkára, majd 1974-ben titkára lett a pártnak. Az alapszervezet tagsága 1972 – 1977 között húsz körüliről több százra nőtt. Saint-Herblain polgármesterekéntAz 1976-os helyi önkormányzati választások során Ayrault-ot képviselőnek választották Saint-Herblain-Indre kantonban. Egészen 1982-ig maradt a département tanácsában. Az 1977-es választásokon Michel Chauty-val szemben indult Saint-Herblain-ban a polgármesteri választásokon és a szavazatok 56%-át elnyerve Franciaország egyik legfiatalabb polgármestere lett.[11] Helyettese, majd 1989-től utóda Charles Gautier volt. Az 1978-ban a szocialisták Alain Chénard előtt akarták indítani az országos választásokon, de François Mitterrand közbeavatkozott és Ayrault visszautasította, ogy Chénard helyettese legyen. 1979-ben a szocialisták metz-i konferenciáján beválasztották a párt központi bizottságába (comité directeur), majd 1981-ben a párt országos végrehajtó bizottságának lett tagja. Nantes polgármestereként.jpg) 1989-ben Nantes korábbi polgármestere, Michel Chauty (RPR) nem indult a választásokon. A szocialisták 1988 decemberében hivatalosan is Ayrault-ot jelölték a polgármesteri posztra. A választási kampány során maga Mitterrand elnök is ellátogatott Saint-Herblain-ba 1989 februárjában, illetve Nantes-ban az akkori miniszterelnök, Michel Rocard és Jacques Chirac támogatták Ayrault kampányát. 1989. március 12-én a szavazatok 50,15%-ával az első körben megválasztották a város polgármesterének a jobboldalt képviselő Daniel Augereau-val szemben. Ayrault-ot 1995-ben, 2001-ben és 2008-ban is újraválasztották.[12] Bár Nantes reneszánsz-át főleg az elődei által kivitelezett vagy jóváhagyott építkezések indították be (pl. a villamoshálózat, a kongresszusi központ, az Atlanpole, a helyi TGV vonal), Ayrault nevéhez fűződik számos jelentős kulturális rendezvény beindítása, mint pl. a Royal de luxe színházi társulat támogatása (1989), a Le Lieu unique országos jelentőségűvé kinőtt kulturális központ (2000), a La Folle Journée klasszikus zenei fesztivál beindítása (1995), illetve a Festival des trois continents filmfesztivál támmogatása. Ayrault polgármestersége alatt került sor a városközpont modernizálására és rendbetételére, fejlődött a tömegközlekedés (a villamos mellett külön buszsávokat hoztak létre, illetve kiépítették a Bicloo kerékpármegosztó hálózatot). A projekt 2000-es újraindítása után azonban védelmébe vette a Notre-Dame des Landes közelében megépítendő repülőtér tervét,[13] amit sokan csak Ayraultport-nak csúfolnak.[14] A nemzetgyűlésben a Tibet kérdésével foglalkozó képviselőcsoport tagjaként,[15] Jean-Marc Ayrault 2008. augusztus 18-án a nantes-i polgármesteri hivatalban fogadta a Dalai lámát.[16] Rokonszenvének azzal is tanúságot adott, hogy 2008 márciusában a tibeti zászló színeivel burkolták be a polgármesteri hivatal épületét, amikor zavargások törtek ki Tibetben. 1997-ben az affaire Omnic néven ismert ügy következményeként hat hónapos, felfüggesztett börtönbüntetésre és 30 000 frankos büntetésre ítélték,[17] jogtalan előny nyújtása miatt.[18] Az ügy lényege, hogy a város Nantes Passion című újság nyomtatási szerződését a PS-hez közel álló üzletember, Daniel Nedzela nyerte meg. A szerződést az Omnic nevű egyesület kötötte Nedzela-val, az egyesület működését a városi önkormányzat 1994-ig évente 6 000 000 frankkal támogatta. Az ítélet ellen Ayrault nem fellebbezett.[19][20] Az ügy és az Ayrault-t elmarasztaló ítélet természetesen a 2012-es elnökválasztási kampány során is előkerült, amikor felmerült, hogy Ayrault lesz François Hollande elnöksége alatt a miniszterelnök.[21] Azonban 2008-ban a büntetés elévült és Ayrault a francia jogrenszer alapján tiszta lappal léphetett ki a politikai porondra.[22] Nemzetgyűlési képviselőként Az 1986-os országgyűlési választások során a PS színeiben megválasztották a Loire-Atlantique département harmadik választókörzete képviselőjének. 1997-ben lett a képviselőházi szocialista frakció elnöke. Ebben az tisztségében az egyetlen kudarca 1998-ban a Pacte civil de solidarité (rövidítve Pacs vagy PACS) törvényjavaslat[23] szavazása során következett be, amikor nem volt jelen elegendő számú szocialista képviselő, hogy megszavazzák a törvényjavaslatot. A PACS-ot végül 1999-ben tűzték ismét napirendre és fogadták el a Jospin-kormány alatt. A 2007-es elnökválasztási kampány előtt Ségolène Royal-t támogatta a szocialista jelöltségért folytatott versenyben. A 2007. június 10-én és 17-én megtartott országos választások második fordulóján a szavazatok 66,15%-ával hatodszorra is megválasztották (miután az első fordulóban csak 4976%-ot szerzett).[24] 2007. június 25-én harmadik alkalommal választották meg a PS képviselőházi frakciójának elnökévé. François Hollande személyes barátjaként utóbbit támogatta a 2011-es szocialista előválasztásokon, ahol a következő évi elnökválasztás szocialista jelöltjét keresték. Aktív szerepet vállalat Hollande elnökválasztási kampányában is. Miniszterelnöksége.jpg) François Hollande 2012-es elnökválasztási kampánya során már az egyik miniszterelnök-jelöltként emlegették Ayrault-t,[25] és Hollande 2012. május 15-én valóban őt nevezte ki miniszterelnökének.[26] Első cselekedeteként május 16-án összeállította, majd jóváhagyásra Hollande elnök elé terjesztette kormányának névsorát. Kinevezése után Ayrault bejelentette, hogy lemond a nantes-i polgármesteri posztról, de megtartja helyi önkormányzati képviselői helyét.[27] A kormány tagjait május 16-án Pierre-René Lemas mutatta: összesen 18 miniszter és 16 tárca nélküli miniszter szerepelt a névsorban, férfiak és nők egyenlő létszámban. A legfiatalabb kormánytag Najat Vallaud-Belkacem, aki a kormány szóvivője lett. A kormány átlagéletkora 52 év volt.[28] A kormánytagok között találhatók a radikális baloldal (Parti radical de gauche? PRG) és a zöldek (Europe Écologie Les Verts) két-két képviselője is.[29] Az egyenlen jelentős szocialista politikus, aki nem szerepel a kormánytagok között, Martine Aubry, a PS főtitkára – aki maga is a miniszterelnöki posztra számított.[30] Május 17-én került sor a kormány első ülésére, ahol egyrészt a miniszterek elfogadták,[31] hogy 30%-kal, 14 200 euróról 9940 euróra csökkentik a fizetésüket. Elfogadták a kormány magatartási kódexét, amelyben például összeférhetetlenségi szabályokat fektettek le, illetve előírták a minisztereknek, hogy bizonyos rövid hivatali utakat vonaton kell megtenniük, vagy hogy minden, 150 eurónál értékesebb ajándékot átadnak a kincstárnak.[32] 2012. június 18-án, a francia politikai hagyományoknak megfelelően, az országos választások előestéjén benyújtotta lemondását a köztársasági elnöknek, aki azonban ismét felkérte, hogy alakítson kormányt.[33] 2012. július 3-án beszédet mondott a képviselőházban, ahol felvázolta kormánya politikai irányvonalát. Az ezt követő bizalmi szavazáson 302 szavazatot kapott. Pár nappal később egy felmérés alapján a franciák 68%-a várta, hogy a kormány megszorító intézkedéseket fog tenni. Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikk |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
