Ku-liang csuan
A Ku-liang csuan ( ) (magyarul: Ku-liang ( ) kommentárja) a Tavasz és ősz (Csun-csiu ( ) 《春秋》) című történeti mű három fennmaradt kommentárjának egyike, amelyet később, jelentősége miatt a konfuciánus kánon művei közé emeltek. LeírásA Tavasz és ősz című történeti mű, amelyről a Csou ( )-dinasztia első fele, az i. e. 722-től – i. e. 481-ig terjedő időszak a nevét is kapta az egyik legjelentősebb és legkorábbi történeti mű. A történeti mű Lu (鲁) állam egymást követő tizenkét fejedelmének (kung ( ) 公) uralkodás alapján, kronologikus sorrendben tárgyalja a kínai ókor majd két és fél évszázadának történetét. Menciusz a szerzőségét magának Konfuciusznak tulajdonítja, és a konfuciánus öt klasszikus egyike. Szövege azonban csak a hozzáírt, három fennmaradt kommentárból ismert, melyek közül a legteljesebb és legfontosabb a Co csuan ( ). A legkorábbi bibliográfiák tanúsága szerint a krónikához eredetileg öt különböző szerző is készített kommentárt. A Co ( )-féle kommentár mellett máig fennmaradt és ismert a Kung Jang ( ) és a Ku ( ) Liang (穀梁) által írt kommentár is. Ezeket ma a „Tavasz és ősz három kommentárja” néven emlegetik. A másik két kommentár elveszett.[1] Jegyzetek
Források
Külső hivatkozásA kínai Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Ku-liang csuan témában.
|