Louis Raphael Sako
Louis Raphael Sako (Zahó, 1948. július 4. –) iraki káld katolikus pap, bagdadi érsek, babiloni káld katolikus pátriárka,[2] bíboros.[3] Az arab és káld nyelv mellett németül, franciául, angolul és olaszul beszél.[2] PályafutásaKözoktatási tanulmányait Moszulban végezte, majd belépett a domonkosok által működtetett helyi Szent János szemináriumba. 1974. június 1-jén szentelték pappá. A moszuli Szent Pál-székesegyházban szolgált. 1979-ben Rómába küldték a Pápai Keleti Intézetbe, ahol keleti patrisztikából doktorált. Később a párizsi Sorbonne-on is doktori fokozatot szerzett történelemtudományból. 1986-ban visszatért Moszulba, ahol plébánossá nevezték ki. 1997-től 2002-ig a pátriárkai szeminárium rektora volt Bagdadban, majd visszatért moszuli plébániájára.[2] Püspöki pályafutása2002. október 24-én kirkuki érsekké nevezték ki. 2003. november 14-én szentelte püspökké[2] André Sana érsek, Shlemon Warduni és Paulos Faraj Rahho segédletével. 2013. január 31-én bagdadi érsekké és babiloni káld katolikus pátriárkává nevezték ki. Érsekként annak a híve volt, hogy induljon meg a különböző társadalmi csoportok között, a hatóságok és a kormányzat között a párbeszéd.[4] A káld katolikus egyház történetének legnehezebb korszakában vezeti az egyházat. Nyilatkozatai 2014-ben helyzetelemzők és segélykérők. A szunnita szélsőséges erők cselekedetei miatt az egymillió lélekszámot elérő iraki katolikus közösség közül mintegy fele menekülni kényszerült otthonából, százezrek hagyták el Irakot. Megválasztása után legfontosabb feladatának érezte a nemzetközi kereszténység közönyösségének felrázását,[5] és a tényszerű, katasztrofális helyzetekről való tudósítás és segélykérések.[6] Luois Sako közvetve az Amerikai Egyesült Államokat is felelőssé tette, hogy jólét helyett éppen ellenkező folyamatok indultak el tíz éve. Az amerikai kivonulás katonai vákuumot indított el.[7] Kétségbe esett hangon kéri számon a keresztényektől a segítőkészséget és hiányolja azt.[8] Ferenc pápa a 2018. június 28-i konzisztóriumon bíborossá kreálta.[3] MűveiTöbb könyvet és cikket publikált az egyházatyákról.[2] Jegyzetek
További információk
|