Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!
2013. augusztus 8-án a születésnapján a hivatalos Twitterén jelentette be, hogy befejezi profi játékos karrierjét.[1]
Pályafutása
Klubcsapatban
Profi pályafutását a Metz csapatában kezdte. 1999-ben kölcsönben a Newcastle Unitedban játszott. 2000-ben igazolta le a Fulham, azóta kizárólag angol csapatokban játszott. A londoni csapatnál négy évet töltött, gólerősen játszott. 2004 és 2008 között a Manchester Unitedben volt pályafutása csúcsán, majd harmincévesen az Evertonba ment. Itt három és fél évet töltött el, 2012 telén lett rövid időre a Tottenham Hotspur játékosa. Az SS Lazio csapatából vonult vissza.
Válogatottban
2004 óta szerepel Franciaország válogatottjában, húsz meccsen húzta fel a címeres mezt, négy gólja van. Az utóbbi években csak két meccsen volt tagja a keretnek.