|
Miljevci-fennsíki csata
A miljevci-fennsíki csata (horvátul: Operacija Miljevci) a Horvát Hadsereg (Hrvatska vojska - HV) és a Szerb Krajinai Köztársaság (RSK) erőinek összecsapása volt, 1992. június 21-23-án, a horvátországi háború idején. A csata a HV és az RSK erők közötti összecsapások sorozatának csúcspontja volt Észak-Dalmáciában, miután megkezdődött a Vance-terv végrehajtása és az Egyesült Nemzetek Védelmi Erőinek (UNPROFOR) bevetése. Az összecsapások az ún. „rózsaszín zónákban” történtek – azaz az RSK ellenőrzése alatt álló területeken, de a Vance-tervben meghatározott ENSZ-erők által védett területeken kívül. Két HV-dandár elemei Šibeniktől több kilométerrel északra támadva elfoglalták a Miljevci-fennsíkot, amely 108 négyzetkilométernyi területet és hét falut foglalt magában. A csata után az UNPROFOR kérte a HV-t, hogy vonuljon vissza a június 21-e előtti pozícióiba, majd az ENSZ Biztonsági Tanácsának 762-es számú határozata alapján ellenőrizte volna a HV kivonulását a fennsíkról, de a HV a helyén maradt. Közvetlenül ezt követően a horvát hatóságok azt állították, hogy az offenzívát nem a vezérkar rendelte el, és az előrenyomulást egy sor provokációra válaszul indították. A csata után az elesett néhány RSK katona holttestét egy karsztgödörbe dobták, és csak augusztusban kerültek elő, amikor a szabadon engedett hadifoglyok tájékoztatták az UNPROFOR-t a holttestek helyéről. Előzmények1990-ben, a horvát szocialisták választási veresége után az etnikai feszültségek tovább fokozódtak. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) az ellenállás minimalizálására elkobozta Horvát Területvédelmi Erők (Teritorijalna obrana - TO) fegyvereit.[1] Augusztus 17-én a feszültség nyílt lázadássá fajult, melynek központja a túlnyomórészt horvátországi szerbek által lakott[2] dalmát hátország Knin környéki területei,[3] valamint Lika, a Kordun, Banovina és Kelet-Horvátország részei voltak.[4] A szerb felkelők és a horvát különleges rendőri erők 1991. márciusi összecsapása után[5] a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult.[6] A JNA közbelépett, és egyre inkább támogatta a horvátországi szerb felkelőket.[7] Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői kinyilvánították szándékukat, hogy az ellenőrzésük alatt álló, Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) néven ismert területet Szerbiába integrálják.[8] Májusban a horvát kormány válaszul megalakította a Horvát Nemzeti Gárdát (Zbor narodne garde - ZNG),[9] de ennek fejlődését hátráltatta az ENSZ által szeptemberben bevezetett fegyverembargó.[10] Október 8-án Horvátország kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától,[11], majd egy hónappal később a ZNG-t Horvát Hadseregre (Hrvatska vojska - HV) keresztelték át.[9] Ekkortájt folytak a háború leghevesebb harcai, amikor a horvátországi jugoszláv hadjárat, Dubrovnik ostroma,[12] és a vukovári csata zajlott.[13] Novemberben Horvátország, Szerbia és a JNA megállapodott a genfi egyezményben foglalt Vance-tervben. A terv tűzszünetet, az Egyesült Nemzetek Védett Területeként kijelölt területeken a civilek védelmét, valamint az ENSZ békefenntartóinak telepítését irányozta elő Horvátországban.[14] A tűzszünet 1992. január 3-án lépett életbe.[15] 1991 decemberében az Európai Közösség bejelentette döntését Horvátország 1992. január 15-én történő diplomáciai elismeréséről.[16] Az SAO Krajina 1991. december 19-én átnevezte magát Krajinai Szerb Köztársaságra (RSK).[17] Annak ellenére, hogy a genfi egyezmény megkövetelte a JNA személyi állományának és felszerelésének azonnali kivonását Horvátországból, a JNA egyes területeken akár nyolc hónapig is ottmaradt. Amikor csapatai végül kivonultak, a JNA az RSK-ra hagyta felszerelését.[18] Szervezeti problémák és a fegyverszünet megsértése miatt az ENSZ békefenntartóinak (UNPROFOR) telepítését csak március 8-án kezdték meg.[19] Újabb két hónapig tartott, mire teljesen elfoglalta állásait az ENSZ védett területein (UNPA). Ezen túlmenően az RSK-erők a kijelölt UNPA zónákon kívüli minden olyan területen ottmaradtak, amelyek a tűzszünetről szóló végrehajtási megállapodás 1992. január 3-iki aláírásakor az RSK ellenőrzése alatt álltak, [20] noha ezeket a területeket a terv végrehajtásának kezdetétől fogva vissza kellett volna helyezni a horvát fennhatóság alá.[21] A Vance-terv végrehajtása ezen aspektusának kudarca ezeket az ún. „rózsaszín zónákat” a vita fő forrásává tette Horvátország és az RSK között.[22] Az UNPROFOR teljes bevetése előtt Nos Kalik faluban, amely Šibenik közelében, rózsaszín zónában található, a HV összecsapott az RSK fegyveres erőivel, és 1992. március 2-án 16:45-kor elfoglalta a falut. A JNA válaszul harccsoport alakított, hogy másnap ellentámadásba lendüljön.[23] A JNA harccsoport, kiegészülve a 9. katonai rendőrzászlóaljjal hajnali 5:50-kor Nos Kalikban összecsapott a HV erőivel,[24] a JNA ellentámadás azonban kudarcot vallott.[25] A HV 21 RSK hadifoglyot ejtett, és a foglyokat Kninben letartóztatott horvátokra cserélte.[26] A tárgyalásokat követően a HV április 11-én beleegyezett a visszavonulásba, de később ezt megtagadta, azt állítva, hogy a csatatér általános biztonságának romlása akadályozta a visszavonulást.[27] Miután a HV elfoglalta a falut, Nos Kalikban több szerb tulajdonú házat felgyújtottak.[28] A HV május 17–22-én Zára mellett egy rózsaszín zónában összecsapott a JNA 180. gépesített dandárjának alárendelt egységekkel. Míg a JNA Zára és Stankovci környékén visszaverte a legtöbb támadást, a HV-nek május 17-én a Križ-hegyen levő JNA támaszpontot sikerült elvágnia a haderő többi részétől.[29] Közben a JNA erőinek előőrse elfoglalt egy magaslatot amelyről, beleértve Zára városát is, rálátott a környező területekre. Itt radarberendezést helyeztek el, valamint tüzérségi megfigyelő állásként használták.[30] A JNA a következő napokban megpróbálta felmenteni az ostromlott helyőrséget, azonban a kísérletek kudarcot vallottak, és a bázis május 22-én megadta magát a HV-nek.[29] A Križ-hegy megtámadását és elfoglalását „Jaguar” hadművelet kódnév alatt a HV 159. gyalogdandárjának a 2. zászlóalja hajtotta végre a 112. gyalogdandár tüzérségi támogatásával.[30] A csata lefolyásaJúnius 21-én a HV megtámadta az RSK Miljevci-fennsíkon levő állásait, amelyek Šibeniktől északra, a rózsaszín zónában voltak.[31] A térségben lévő szerb területvédelmi erők (az 1. dandár 1. zászlóalja) [32]) Milan Torbica alezredesnek voltak alárendelve. [33][34] A HV a 113. és 142. gyalogdandár elemeit, mintegy 250 katonát vetett be, Kruno Mazalin parancsnoksága alatt. A HV három irányból – Nos Kalikon keresztül, a Čikola folyón át, valamint a Krka folyón felfelé haladó hajóval – június 20-ról 21-re virradó éjszaka hatolt be a rózsaszín zónába. A harcok hajnali 5 órakor kezdődtek, amikor a HV 26 rajt vetett be, és a délelőtt végére a fennsíkon fekvő hét faluból hatot elfoglalt. Este 20:00-ra a HV elfoglalta Ključ falut és ezzel az egész fennsíkot.[35] Az előrenyomulás Knintől délre több kilométer mélységű, a HV által ellenőrzött kiugrást hozott létre. Ez arra is késztette az RSK tüzérségét, hogy június 22-én bombázza Šibeniket, válaszul pedig a HV tüzérsége bombázta Knint.[31] A tüzérségi tűz június 23-ig fokozatosan erősödött, miközben az RSK mozgósított és ellentámadásba lendült a HV-nak a Miljevci-fennsíkon elfoglalt állásai ellen.[31] A mozgósítás azonban nem hozta meg a kívánt hatását, mivel csak 227 újonnan bevethető katonát eredményezett,[36] és az ellentámadás kudarcot vallott.[37] Az UNPROFOR vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy a helyzet tovább romolhat, és megszüntetheti az egész rózsaszín zónát. A helyzet megoldása érdekében az UNPROFOR katonai parancsnoka, Satish Nambiar altábornagy még aznap Zágrábban találkozott Horvátország miniszterelnök-helyettesével Milan Ramljakkal és a Horvát Köztársaság Fegyveres Erőinek vezérkarának főnökével Anton Tus tábornokkal, hogy megvitassák a Miljevci-fennsíkon történt fejleményeket.[31] Összecsapások június 24-én némi tüzérségi tűz kíséretében folytatódtak. Az RSK-csapatok morálja azonban romlott, és a közeli Trbounjéban állomásozó területvédelem helyőrsége elhagyta laktanyáit.[36] KövetkezményekHorvát források szerint a HV hét-nyolc katonát veszített el a csatában.[35][38] Szerb források 40, a csatában vagy közvetlenül azt követően megölt RSK-katonáról beszélnek,[39] míg a HV tizenhét foglyot ejtett.[40] A foglyokat a šibeniki Kuline laktanyába vitték. Június 23-án a csata első napján a Miljevci-fennsíkon elesett összesen 29 RSK katonát, ellentétben Ivan Bačić dandártábornoknak, a 113. gyalogdandár parancsnokának utasításával először a Bačića nevű karsztmélyedésbe dobták, de Bačić elrendelte a megölt RSK katonák tisztességes, egy helyi szerb ortodox temetőben történő eltemetését.[41] Az elhunyt katonák holttesteit később a karsztgödörből az ENSZ békefenntartóinak közvetítésével emelték ki.[42] Ugyanezen a napon a HV katonái Nos Kalikban lelőttek egy szerb hadifoglyot, Miroslav Subotićot.[41] Ő annak a fogolycsoportnak az egyik tagja volt, akiket a harcok után a terület megtisztítására utasítottak.[43] Horvát források szerint a HV tíz harckocsit és páncélos szállító harcjárművet, valamint hat tarackot is megsemmisített, ezen kívül jelentős mennyiségű egyéb fegyvert és lőszert zsákmányolt a csatában.[37] Az offenzíva hét falut és 108 km2 területet csatolt a horvátok által ellenőrzött területekhez.[38] A Nambiarral való találkozójuk során Ramljak és Tus azt állították, hogy az offenzívát nem a zágrábi hatóságok tervezték és rendelték el. Kijelentették, hogy az előrenyomulás az RSK fegyveres erői által végrehajtott provokációk sorozatára válaszul történt.[31] Bačić azt állította, hogy bár konkrét támadási parancsot nem kapott, de Tus utasította, hogy agresszívan reagáljon és a lehető legtöbb területet foglalja el, ha az RSK erői súlyosan megsértik a tűzszünetet. Ennek ellenére Bačićot Franjo Tuđman horvát elnök az offenzíva miatt megrovásban részesítette.[37] Az RSK-ban Torbica kénytelen volt lemondani posztjáról, helyére pedig Mile Novaković vezérőrnagy került.[44] Az UNPROFOR és az Európai Közösség Megfigyelő Missziója (European Community Monitor Mission - ECMM) arra kérte a HV-t, hogy vonuljon vissza az offenzíva előtti állásaiba, de a HV a kérést elutasította. Horvátország azonban egyetértett abban, hogy az UNPROFOR és az ECMM megfigyelői továbbra is jelen legyenek a rózsaszín zónákban, amikor Horvátország átveszi az irányítást felettük. A lépést a szerb lakosság megnyugtatására tervezték, hogy érezzék, hogy a rózsaszín zónák biztonságot nyújthatnak számukra.[31] Az offenzíva után az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) elfogadta 762. számú határozatát, amelyben az UNPA zónákban vagy azok közelében zajló ellenségeskedések beszüntetését sürgette, és felszólította a HV-t, hogy vonuljon vissza a június 21. előtt elfoglalt pozícióihoz.[45] A HV 113. dandárja ettől függetlenül a fennsíkon maradt.[46] A határozat felhatalmazta az UNPROFOR-t a rózsaszín zónák megfigyelésére. Azt is javasolta, hogy hozzanak létre egy vegyes bizottságot, amelynek elnöke az UNPROFOR képviselője, tagjai pedig a horvát kormány, a helyi hatóságok és az ECMM képviselői, akik felügyelnék a horvát ellenőrzés visszaállítását a rózsaszín zónákban.[47] A HV által elfogott foglyokat augusztusban szabadon engedték, és értesítették az UNPROFOR-t a Bačića karsztmélyedésben lévő holttestekről és Subotić haláláról.[41] A holttesteket az UNPROFOR és más nemzetközi szervezetek jelenlétében a horvát hatóságok emelték ki.[48] Subotić 2011-es meggyilkolásával két horvát katonai rendőrt vádoltak meg. Perük 2013-ban még folyamatban volt.[43] 2012-ben, húsz évvel a csata után Ivo Josipović elnök, elismerve katonai eredményeiket átadta a Horvát Köztársaság katonai rendjét a csatában részt vevő parancsnokoknak és egységeknek. Húsz év után ez volt az első ilyen lépés, és az offenzívával szembeni hivatalos álláspont megváltozására utalt, amely eredetileg a HV engedély nélküli bevetésének nyilvánította azt.[35] Jegyzetek
Források
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Battle of the Miljevci Plateau című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.svg){kind=small}
