Pogány (település)
Pogány község (horvátul: Pogan[3], németül: Pogern) Baranya vármegyében, a Pécsi járásban. FekvésePécs déli szomszédságában fekszik; a további szomszédos települések: északkelet felől Pécsudvard, délkelet felől Szőkéd, délnyugat felől Szalánta, nyugat felől pedig Kökény. MegközelítéseLegfontosabb közúti megközelítési útvonala az 58-as főút, mely a nyugati határszéle mentén húzódik; központján azonban csak az 57 126-os számú mellékút halad végig. Határszélét északon érinti még az 5716-os út is. Vasútvonal nem érinti, viszont itt található Magyarország öt nemzetközi repülőterének egyike, a Pécs–Pogány repülőtér. TörténeteA Baranyavártól Nagyharsányon és Gyűdön át Pécsre vezető egykori római út Pogányt is érintette.[4] A település neve először 1181-ben fordult elő különböző alakokban: Pogan, Bugan, Pugan, Pokan. 1190-ben „Pagan-villa”-ba[5] való egyházi nemesek tanúként szerepeltek. A község neve a 14. században szerepelt a pápai listán és saját parókiával is rendelkezett. 1334-ben Pogánynak András nevű papja volt. Temploma, amelynek romjai már a múlt század közepén sem látszottak állítólag Szent Borbálának lett szentelve. A 15-16. században csak annyit árulnak el a források, hogy a falu a pécsi püspökség birtoka.[5] Miután a törökök elfoglalták Baranyát, a falunak 9 adófizetője volt: két Tót és egy Kovács nevezetű.[5] 1582-ben egy háza volt a településnek. A török hódoltság alatt elnéptelenedett, majd a 17. században újratelepült. Ebben az időben Zrínyi Ádám volt a tulajdonos és három szerb lakosa volt. A 18. században a szerbek mellé baranyai bosnyákok érkeztek. Ezután a szerbek elhagyták Pogányt. 1703-ban a császári oklevélben a pécsi püspök tulajdonaként jelenik meg a falu.[5] 1714-ben Pogány a szalántai plébánia filiája volt.[5][6] Az 1757. évi canonica visisatio szerint a községben 62 házaspár lakott és 223 gyónóképes lélek volt.[5] Ekkor a község nevét Pogan formában jegyezték fel. 1845-ben alapították meg az iskolát. Az iskolaépületben van egy osztályterem és egy tanítói lakás.[5] 1851-ben kiadott Magyarország geographiai szótárában a következő áll a faluról: „Pogány horvát falu, Baranya vármegyében, völgyben, szétszórva. Fekete agyag földje terem buzát, rozsot, kukoriczát. Lakja 730 katholikus, kik nem épen szorgalmasok, hanem káposztából sok pénzt bevesznek. Földesura a pécsi székesegyház.” 1891-ben megalapították az evangélikus iskolát is, ahova a német gyerekek jártak. Az evangélikus lelkész Pécsről, a katolikus pap pedig Németiből (ma Szalánta része) jött kéthavonta. 1929-ben így írnak a Baranya vármegye Trianon után tíz évvel című kiadványban: „Szalánta kisközség ... Körjegyzőségéhez tartozik még: Németi, Szőkéd, Áta és Pogány községek” KözéletePolgármesterei
NépességA település népességének változása: A népesség alakulása 2013 és 2024 között
Adatok: Wikidata 2001-ben lakosságának 8,8%-a horvát, 8,7%-a pedig német nemzetiségűnek vallotta magát. A 2011-es népszámlálás során a lakosok 90,1%-a magyarnak, 0,2% bolgárnak, 1,3% cigánynak, 10,4% horvátnak, 15,1% németnek, 0,3% szerbnek, 0,3% ukránnak mondta magát (8,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 39,8%, református 10,7%, evangélikus 3,2%, görögkatolikus 1,1%, felekezeten kívüli 22,2% (20,8% nem nyilatkozott).[15] 2022-ben a lakosság 85,9%-a vallotta magát magyarnak, 6,6% németnek, 6,1% horvátnak, 0,8% cigánynak, 0,2% szerbnek, 0,2% lengyelnek, 3,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (13,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 27,7% volt római katolikus, 7,3% evangélikus, 2,9% református, 0,2% görög katolikus, 0,2% ortodox, 2,1% egyéb keresztény, 1% egyéb katolikus, 17,8% felekezeten kívüli (40,5% nem válaszolt).[16] Nevezetességei
Utcanevek
Külterületek
Jegyzetek
Források
További információkNézd meg a Pogány címszót a Wikiszótárban!
|