Sandy Powell (jelmeztervező)
Sandy Powell, OBE (London, 1960. április 7.) Oscar-díjas brit jelmeztervező. ÉletePowell édesanyjától tanult meg varrni, először saját babáit öltöztette, majd magának kezdett ruhákat tervezni.[5] A Londoni Central Saint Martin Művészeti Főiskolára járt színpadi design szakra, a főiskola második évében azonban megismerkedett Lindsay Kemp brit koreográfussal, akinek hatására otthagyta az iskolát és a színháznak kezdett el dolgozni.[5] Asszisztensi feladatokat zenés videók kosztümdesignja követte, végül Powell eljutott a filmiparig. Derek Jarman felkérte őt, hogy tervezze meg a Caravaggio életrajzi filmjének jelmezeit. Powell pályáján elindulva több filmnek is felvázolta ötleteit, de az első áttörésre 1992-ig várnia kellett. Az Orlando című történelmi film a főszerepben Tilda Swintonnal felkeltette Powellre a figyelmet, és Oscar- és BAFTA-díjra jelölték jelmezeit. 1994-ben az Interjú a vámpírral filmadaptációján dolgozhatott, aminek kosztümtervei Szaturnusz-díjat nyertek. A galamb szárnyai, a Bálványrock és a Szerelmes Shakespeare megalapozták Powell népszerűségét és elnyerte első Oscar-díját. Powell további fontosabb kollekciói az Egy kapcsolat vége, az Aviátor és Az ifjú Viktória királynő, amiért minden fontosabb díjat bezsebelt. 2011-ben II. Erzsébet királynő a Brit Birodalom Rendjének tisztjévé tette (OBE). Powell a fantasyfilmek területén is tevékenykedett, 2011-ben A leleményes Hugo jelmezeit alkotta meg, 2015-ben nagyszabású tervei voltak láthatók a Hamupipőke újabb feldolgozásában, legutóbbi pedig a 2018-as Mary Poppins visszatér. 2019-ben a legjobb európai jelmeztervező lett A kedvenc című kosztümjeiért. Munkássága
Díjak és jelölésekJegyzetek
Források
További információk |