Szentgál
Szentgál község Veszprém vármegyében, a Veszprémi járásban. 9502 hektáros kiterjedésével a megye legnagyobb közigazgatási területű községe és harmadik legnagyobb területű települése. A vármegyében található három nagyközség, Csabrendek, Pétfürdő és Révfülöp együttesen is jóval kisebb területen helyezkedik el, de az itt található 15 város közül is csak a megyeszékhely Veszprém és Ajka kiterjedése nagyobb nála.[3] Kiterjedésére jellemző, hogy legészakibb és legdélebbi pontjai között a légvonalban mért távolság nagyjából 19 kilométer, s a központját a legészakibb pontjától bő 13 kilométer választja el. FekvéseSzentgál a Dunántúlon, Veszprém vármegyében található, a Bakony erdei veszik körül. Az erdőt, amely a falut teljesen körülvette és szinte elzárta a külvilágtól, a hosszú évszázadok során nagyon megritkították. A 8-as főúton haladva Veszprémtől nyugatra, Herendnél tűnik fel a szentgáli elágazás táblája. Innen indul délnyugati irányban a községbe vezető 73 115-ös út, amely 3 kilométer után ér be a központba. Odáig a neve Hunyadi utca, onnan tovább Kun utca néven halad az út, Úrkút keleti széléig. A településen a Fő út nevet az előbbi útból a központban északnyugat felé kiágazó 73 304-es út viseli, amely később a Kossuth Lajos utca nevet veszi fel és nagyjából Gombáspuszta, illetve Boncsodpuszta településrészig (Szentgál, Mészmű buszmegálló térségéig) minősül országos közútnak; onnan önkormányzati útként vezet tovább a 8-as főútig, amit a 71. kilométer előtt ér el. A község vasúton is megközelíthető, a Székesfehérvár–Veszprém–Szombathely-vasútvonalon; az itteni vasútállomás a község központjától északnyugatra, Szentgál-Boncsodpuszta (Szentgál-Mészmű) településrésznél található. TörténeteA monda szerint a falu alsó részén, a mai katolikus templom mellett volt egy barlang és az első lakos, egy remete, abban lakott. Mivel Gál nevű volt és ez az ember szent életet élt, így alakult ki a falu neve. Györffy György történész professzor kutatásai szerint a helynév eredete az előbbivel szemben az lehet, hogy egy Sankt Gallenből érkezett hittérítő pap járta ezt a környéket, Géza fejedelem meghívására, és az ő emlékét őrizheti a Szentgál név. A honfoglaló magyarság letelepedésekor a magyarok fejedelmi törzse szállta meg a Bakony vidékét. Az első ismert írásos emlék 1281-ből említi Szentgált. Az itteni lakosok ekkor, mint királyi kutyatenyésztők szerepeltek: a királyi vadászatokhoz látták el az udvart kutyákkal és a vadászatokon segítettek. Ezért az érdemükért 1328-ban nemességet kaptak; minden adó és nemesi taxa fizetése alól kivették őket, és jogosulttá váltak arra is, hogy peres ügyeikben a király ítélkezzék felettük. Kiváltságaikat a későbbi királyok sorra mind megerősítették. KözéletePolgármesterei
A településen 2004. június 13-án időközi polgármester-választást tartottak,[8] az előző polgármester halála miatt.[13] NépességA település népességének változása: A népesség alakulása 2013 és 2024 között
Adatok: Wikidata A 2011-es népszámlálás során a lakosok 92,8%-a magyarnak, 1,5% németnek, 3,9% cigánynak mondta magát (7,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 39,2%, református 29,6%, evangélikus 0,5%, felekezeten kívüli 11,5% (18% nem nyilatkozott).[14] 2022-ben a lakosság 88,6%-a vallotta magát magyarnak, 2,1% cigánynak, 1% németnek, 0,2% ukránnak, 0,1-0,1% ruszinnak és görögnek, 1,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 25,8% volt római katolikus, 19,3% református, 0,3% görög katolikus, 0,2% evangélikus, 0,9% egyéb keresztény, 0,6% egyéb katolikus, 8,5% felekezeten kívüli (44,3% nem válaszolt).[15] Nevezetességei
Híres emberek
TestvértelepülésKézdiszentlélek, Románia (Székelyföld) Jegyzetek
További információkKapcsolódó szócikkek |