Trizs
Trizs község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Putnoki járásban. FekvéseA vármegye északnyugati szélén helyezkedik el, az Aggteleki Nemzeti Park szomszédságában, a Csörgős-patak mentén; közigazgatási határának északnyugati széle kevesebb, mint fél kilométernyi távolságra van a szlovák határtól. A szomszédos települések: észak felől Aggtelek, kelet felől Imola, délkelet felől Ragály, dél felől Zádorfalva, délnyugat felől pedig Szuhafő. MegközelítéseCsak közúton érhető el, Aggtelek vagy Ragály érintésével, mindkét irányból a 2603-as úton. Nevének eredeteStrizs elnevezéssel illették a környékbeli szlávok a helyet. Jelentése: őri. Ebből alakult ki a jelenlegi Trizs név. TörténeteElső írásos említése 1275-ben történik, de előtte is lakott volt. Királyi birtok volt, és a királyi őrök éltek itt. 1496-ban a Tornaaljai család a földesura. A török időkben teljesen elnéptelenedett, később népesedett be újra. 1773-ra a magyar lakosság mellett jelentős volt a betelepült pásztor lakosság. A falu fekvése miatt nem volt alkalmas földművelésre, ezért állattartással foglalkoztak lakói. KözéletePolgármesterei
NépességA település népességének változása: A népesség alakulása 2013 és 2024 között
Adatok: Wikidata 2001-ben a település lakosságának 97%-a magyar, 3%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[11] A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,3%-a magyarnak, 2,3% cigánynak mondta magát (8,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 13,2%, református 67,6%, felekezeten kívüli 0,9% (18,3% nem válaszolt).[12] 2022-ben a lakosság 94,3%-a vallotta magát magyarnak, 1,1% cigánynak, 0,6% szlováknak, 2,9% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (5,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 16,1% volt római katolikus, 56,3% református, 1,7% görög katolikus, 0,6% izraelita, 4,6% felekezeten kívüli (20,7% nem válaszolt).[13] Nevezetességei
Jegyzetek
További információk
|