Felsőfokú tanulmányokat a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen[3] folytatott magyar nyelv és irodalom szakon 1877–1884 között, gyorsírással lejegyezte és kiadta tanárainak (Greguss Ágost, Gyulai Pál) előadásait. 1889-ben fél évre az akkor Orosz Birodalomhoz tartozó Finnországba utazott a finn nyelv és néprajz tanulmányozása céljából. 1880-tól alkalmazta az országgyűlési iroda gyorsírónak, 1921-es nyugdíjazásáig itt állt alkalmazásban.
1900-ban a párizsi világkiállításon megrendezett Ethnográfiai Kongresszuson ismertette módszereit és eredményeit. A nemzetközi etnográfia is számontartotta ettől kezdve. Gyűjtései során mintegy hétezer dalt rögzített. 1896-ban a Magyar Néprajzi Társaság titkárának választották, később maga is alapított társaságot, a La Fontaine Társaságot, s annak elnöke lett. 1911-ben választották be a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjainak sorába. Finn, francia, német, angol, grúz, észt, norvég nyelvből fordított. Leghíresebb a finn eredetiből fordított Kalevalája. Sokoldalú egyéniség volt, az 1910-es években bekapcsolódott az eszperantó mozgalomba, a Magyar Országos Eszperantó Egyesület választmányi tagja (1920–1928), majd tiszteletbeli tagjaként (1928–1945) működött.
Magánélete
Első felesége Krekács Julianna volt, aki 1902-ben elhunyt.[4] Második felesége Bőke Kornélia (1864–1942)[5][6] volt, Bőke Gyula orvos és Freund Etelka lánya, akivel 1903. június 9-én Budapesten, a Ferencvárosban kötött házasságot.[7]
Anyai nagyapja révén kenesei Kenessey Béla építőmérnök, vízmérnök, miniszteri tanácsos, a magyar vízügyi szolgálat jelentős alakjának másodfokú unokatestvére.
Főbb művei
Gáti István stenographiája, kapcsolatban a modern stenographiával; Akadémia, Budapest, 1889 (Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből)
Árpád és Habsburg vagy A király kegyelete. Ünnepi költemény a múltról és jelenről a magyar nép számára; Franklin, Budapest, 1898
Kalevalai tanulmányok, vonatkozással a magyar ősvallásra; bőv. kiad.; Hornyánszky Ny., Budapest, 1901
A magyar népköltés remekei, 1-2.; szerk., bev. Vikár Béla; Lampel, Budapest, 1907 (Remekírók képes könyvtára)
A regös ének; Athenaeum, Budapest, 1907 (Nyelvészeti füzetek)
Petőfi az északi népeknél; Kunossy Ny., Budapest, 1911
A szakipari szövetkezetek szervezése; Pátria Ny., Budapest, 1919 (Az Ipartestületek Országos Szövetsége propagandairatai)
Gyorsírói emlékeimből; Magyar Gyorsírók Országos Szövetsége, Budapest, 1931 (Az egységes magyar gyorsírás könyvtára)
Nevető rímek, 1-2.; Királyi Magyar Egyetemi Ny., Budapest, 1932
Magyarázatok a Kalevalához; bev. Kosztolányi Dezső, utószó Balassa Imre; La Fontaine Irodalmi Társaság, Budapest, 1935
Szinnyei Józsefről; Fővárosi Ny., Budapest, 1944 (A finn-magyar testvériség úttörői)
Vikár Béla levelei. "Finnország egyik leglelkesebb diplomatája itt több mint 50 éven keresztül"; tan., jegyz., ford. Varga P. Ildikó; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2017
Ő készítette el a Kalevala első, a finn eredeti alapján készült fordítását (Barna Ferdinánd még részben Schiefner német átköltése alapján dolgozott), mely 1909-ben az Akadémia gondozásában,[8] majd 1935-ben La Fontaine Irodalmi Társaság díszkiadásában jelent meg.[9]
↑Hajdú Péter ezt írja a két szövegváltozatról a Helikon Kiadó 1985-ös kiadásának utószavában: „a két szöveg között jelentős változtatás nincsen, vagy alig van, s ami akad, az sem mindig előnyös, vagy pedig elhanyagolható.” Az 1935-ös kiadásban az egyes részek elején Vikár verses összefoglalói szerepelnek a korábbi próza helyett; a finn nevek átírása pedig a magyar kiejtés szerinti.
↑Az egyesület későbbi neve: Országos Gyorsíró-Egyesület.
