A debreceni25-ös jelzésű autóbusz a Vincellér utca és a Veres Péter utca között közlekedik. Útvonala során érinti a Belvárost, a Tócóskertet, a Tescót, a Segner teret, a Mechwart András Szakközépiskolát, a Helyközi autóbusz-állomást, a Kistemplomot, a Csokonai Nemzeti Színházat, a Hajdú-Bihar Megyei Földhivatalt, a Bányai Júlia Általános Iskolát, a Debrecen-Szabadságtelep vasúti megállóhelyet, Zsuzsi kisvasutat, a Regionális Képző Központot és a Veres Péter utcai lakótelepet. A 25-ös járatokon felül közlekednek 25Y jelzésű járatok is, hasonló útvonalon.
Jelenlegi menetrendje 2018. július 1-jétől érvényes.
Történet
A ritkán járó 6Y járatok már nem tudták ellátni a Veres Péter utcát, ezért 1994. szeptember 1-től elindult a 25-ös és 25Y autóbusz a Segner tér és a Veres Péter utca között. A 2000-es évek végén felmerült a Tócóskertig való meghosszabbítás lehetősége. Ezt a DKV hajtotta végre 2009. július 1-jén, a 27-essel való összevonással.
Járművek
A viszonylaton többnyire Alfa Cívis 12 szólóbuszok közlekednek, de néha előfordulnak Alfa Cívis 18 csuklós buszok is.
Útvonala
Év
Végállomások
Útvonal oda
Útvonal vissza
1994-2006
Segner tér – Veres Péter utca
Nyugati utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Faraktár utca – Vámospércsi út
Acsádi út – Sámsoni út – Budai Nagy Antal utca – Faraktár utca – Kossuth utca – Széchenyi utca – Nyugati utca
2006
Vincellér utca – Veres Péter utca
Derék utca – Kishegyesi út – Nyugati utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Faraktár utca – Vámospércsi út
Acsádi út – Sámsoni út – Budai Nagy Antal utca – Faraktár utca – Kossuth utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Kishegyesi út – Derék utca
2006-2009

2009-től

Megállóhelyei
Az átszállási kapcsolatok között az ellenkező irányban közlekedő 25Y, illetve a Vámospércsi úti betéréssel közlekedő 125-ös és 125Y busz nincsen feltüntetve.
A járatok 4.32 és 22.30 között indulnak. Tanítási időszakban 6,7,13,14,15,16 órakor 3 járat indul, a többi órában 2 járat, kivéve 4 és 22 órakor csak 1 járat indul. Tanszünetben minden órában 2 járatot indítanak, kivéve 4 és 22 órakor csak 1 járat indul. Hétvégén minden órában 2 járatot indítanak, kivéve 4,5,22 órakor csak 1 járat indul.