44-es busz (Debrecen)
A debreceni 44-es jelzésű autóbusz a Nagyállomás - Ozmán utca - Nagyállomás útvonalon közlekedik körjáratként. Útvonala során érinti a Nagyállomást, Debreceni Erőműt, Repülőtért, My-Box-ot és a Kerekestelepi fürdőt. Története1950-ben indult a Rózsa utca és a Repülőtér között. A mai Kabar utcával egy vonalban lévőn nagyobb téren fordultak meg a buszok. 1955. május 9-én kapta meg a 4-es jelzést, addig „repülőtéri viszonylatként” közlekedett. 1959 májusától a Kistemplom elől indult a 4-es busz, két hónappal később pedig meg is szűnt a Rózsa utcai végállomás. 1960-ban már a MÁVAUT állomástól indult, illetve egyes járatok továbbközlekedtek a Vöröshajnal TSZ-ig. 1963-ban a belső végállomás a Béke útjára került, a Vöröshajnal TSZ-ig közlekedő járatok pedig megszűntek. 1964-től napi két pár járat a MÉK-ig közlekedett. 1968. március 18-tól a 4-es busz az átépítés alatt lévő Homokkerti felüljárót kikerülve a Repülőtér - Mikepércsi út - Szabó Kálmán utca - Budai Ézsaiás utca - Wesselényi utca - Teleki utca - Petőfi tér - Béke útja útvonalon közlekedett. Még ebben az évben nyártól a 4-es buszok betértek a Kerekestelepi fürdőhöz. A Homokkerti felüljáró 1973-as átadása után a 4-es busz ismét új útvonalat kapott: MÉK - Repülőtér - Mikepércsi út Kerekestelepi fürdő - Mikepércsi út - Homokkerti felüljáró - Petőfi tér - Piac utca - Kossuth utca - Rózsa utca. 1976-tól a Kerekestelepi fürdőhöz betérő járatok 4Y jelzéssel közlekedtek. 1979. február 24-től a 4-es és 4Y buszok a MÁV állomásig rövidültek. Egyes járatok az ÁFÉSZ autóbontóig közlekedtek. 1993-tól minden járat az Ozmán utcai fordulóig (korábbi MÉK) közlekedett. 1996-ban az Ozmán utcai forduló neve Mikepércsi útra változott. 1997-től minden 4-es busz betért a Kerekestelepi fürdőhöz, így a 4Y busz megszűnt. A felesleges kitérőt 2004-ben megszüntették és visszaállították az 1997 előtti állapotokat, azzal a kivétellel, hogy a 4Y busz a fürdő után nem haladt tovább a Mikepércsi úti forduló felé, hanem visszafordult a Nagyállomás felé. 2008-ban a forduló átkerül a MyBox parkolójába és a neve ismét Ozmán utca lesz. Ebben az időszakban a két járat közös követési ideje 5-7 perc volt. A szolgáltatóváltás következtében ez 7,5 percre nőtt, valamint a járatok száma 44 és 44Y-ra változott. 2010-ben már 10 perc volt. 2011. július 1-jén a 44-es és 44Y buszt összevonták. Innentől kezdve a járatok 44-es jelzéssel körjáratként az alább látható útvonalon közlekednek. JárművekA viszonylaton Alfa Cívis 12 szóló buszok közlekednek, de néha előfordul Alfa Cívis 18. Útvonala
Megállóhelyei
JáratsűrűségA járatok 4.28 és 22.40 között indulnak. Tanítási időszakban, tanszünetben és hétvégén minden órában indítanak járatokat. Tanítási időszakban kora reggel 20, reggeli csúcsidőben 7-15 percenként, délutáni csúcsidőben 15, napközben 30 percenként közlekedik. Tanszünetben a menetrend megegyezik a tanítási időszakban lévővel, kivéve a reggeli csúcsidőszakot, amikor is a járatok 15-20 percenként követik egymást. Hétvégén egész nap 30 percenként közlekedik. Pontos indulási idők itt ForrásokBalogh Tamás Zoltán: buszPANORÁMA - A debreceni autóbuszjáratok története 1863-2018 |