43-as busz (Debrecen)
A debreceni 43-as jelzésű autóbusz a Nagyállomás és a Kishatár utca között közlekedik. Útvonala során érinti a belvárost, Nagyállomást, Dobozi lakótelepet, Brassai Sámuel Szakközépiskolát, Fórum Debrecent, Debrecen Plázát, Kölcsey Központot, Kenézy Gyula Kórházat, Tócósvölgy-Vasútállomást, Nagysándor József Általános Iskolát és a Nagy Sándor telepet. Jelenlegi menetrendje 2011. július 1-jétől érvényes. Története1948. május 3-án a Rákosi telepet (mai Nagysándor telep) is bekötötték a vonalhálózatba egy Városháza – Rákosi telep között közlekedő járattal. A járat a Városháza – Széchenyi utca – Nyugati utca – Kishegyesi út – Pósa utca útvonalon közlekedett. 1953. május 25-én körjárattá alakult át a járat, az útvonala pedig Rózsa utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Kishegyesi út – Pósa utca – Kunhalom utca – Bartók Béla út – Mester utca – Bethlen utca – Hatvan utca – Piac utca – Rózsa utca lett. Ellenirányú körjárat is indult, mely a hurkot fordítva járta be. 1955. május 9-én a Nagysándor telepet a Kishegyesi út felől megközelítő járat 2-es, a Bartók Béla út felől megközelítő járat 3-as jelzést kapott. 1959-ben összevonták az 1-es, 1A, 2-es és 3-as járatokat. Az új 12-es járat a Sólyom utcától indult és a Vámospércsi út – Faraktár utca – Kossuth utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Kishegyesi út – Pósa utca – Kunhalom utca – Bartók Béla út – Mester utca – Bethlen utca – Hatvan utca – Piac utca – Kossuth utca – Faraktár utca – Vámospércsi út útvonalon ért vissza a Sólyom utcához, a 13-as busz pedig a Zádor utcától indult és a Létai út – Vámospércsi út – Faraktár utca – Kossuth utca – Piac utca – Hatvan utca – Bethlen utca – Mester utca – Bartók Béla út – Kunhalom utca – Pósa utca – Kishegyesi út – Nyugati utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Faraktár utca – Vámospércsi út – Létai út útvonalon ért vissza a Zádor utcához. 1960-ban a 12-es 1-es, a 13-as pedig 2-es jelzést kapott. 1961-ben a vonalakat szétvágták, visszaállt az 1959 előtti állapot, viszont a belső végállomás a Kossuth térre került. A 60-as évek második felében a végállomás a Bajcsy Zsilinszky utcára kerül át. 1979. február 24-én a belső végállomás az Attila térre került át. 1988-tól az Attila tér és a Segner tér között a 2-es a Segner tér felé, a 3-as pedig az Attila tér felé az Attila tér – Szent Anna utca – Klaipeda utca – Rákóczi utca – Hunyadi utca – Bethlen utca – Hatvan utca – Segner tér útvonalon közlekedett. 1991. június 3-án a füzesabonyi vasútvonal kihelyezésekor megváltozott a 2-es és 3-as busz útvonala. Megszűnt az eddigi körjárat rendszer, innentől kezdve a két járat már két különböző útvonalon érte el a Nagysándor telepet. A 3-as busz új útvonala Attila tér – Szent Anna utca – Klaipeda utca – Burgundia utca – Rákóczi utca – Hunyadi utca – Mester utca – Bartók Béla út – Szotyori utca – Kishegyesi út – Pósa utca – Kishatár utca lett. 3Y jelzéssel új járat indult, mely betért a Tócóvölgy vasútállomáshoz. Június 27-től a 3Y járat megszűnt, a vasútállomást pedig a 3-as busz szolgálta ki, mivel innentől kezdve már a Szotyori utca helyett a Tócóvölgy vasútállomásnál közlekedik. 1996-ban az Attila tértől a Wesselényi utcán keresztül a Nagyállomásig hosszabbították. 1999-ben kapta meg jelenlegi útvonalát. JárművekA viszonylaton Alfa Cívis 12 szóló buszok közlekednek, de tanítási időszakban reggel 6:55-kor Alfa Cívis 18 csuklósbusz indul. Útvonala
Megállóhelyei
JáratsűrűségA járatok 4.55 és 22.40 között indulnak. Tanítási időszakban és tanszünetben is a járatok egyformán közlekednek, kivéve tanítási időszakban reggel 6 és 7 órakor + 1 járat indul. Minden órában 2 járat indul, kivéve: 4,20,21 és 22 órakor. Hétvégén Reggel a Nagyállomástól 4 órakor illetve a Kishatár utcáról 5 órakor nem indítanak járatot. Hétvégén óránként csak 1 járat indul, kivéve 6-tól 14 óráig 2 járat indul. Ünnepnapkor 5 órakor nem indul járat, de utána minden órában indítanak 1 járatot. Pontos indulási idők itt. Források
|