A debreceni35-ös jelzésű autóbusz a Segner tér és a Felsőjózsai utca között közlekedik. Útvonala során érinti a Helyközi autóbusz-állomást, Segner teret, Diószegi Sámuel Közép- és Szakképző iskolát, Agrár Tudományi Centrumot és az Árpád Vezér Általános Iskolát.
Jelenlegi menetrendje 2017. december 18-tól érvényes.
Története
1985-ig Józsát, csak helyközi busszal lehetett elérni. Ez változott meg 1985-ben amikor kísérleti jelleggel helyi járatot indítottak Józsára napi pár alkalommal. A járatok annyira beváltak, hogy elindultak a Felsőjózsát kiszolgáló 34-es és 35-ös valamint az Alsójózsát kiszolgáló 36-os járatok. A járatok a Segner térről indultak majd a Vendég/Csap utcákon keresztül érték el a Böszörményi utat, a Böszörményi úton a trafóállomásnál pedig elhagyták Debrecen-t. Az útvonaluk Józsai része már az elindulás óta változatlan. Ez alól a 34-es busz a kivétel, mely 2002-ig a Bondorhát utca felé az Alkotás utcán, vissza pedig a Deák Ferenc utcán haladt, valamint 2009-ben meghosszabbították a mai végállomásig. 1991-ben indították el első betétjáratát a 35A-t, mely csak a Doberdó utcáig közlekedett. 2004-ben elindult második betétjárata a 35Y, mely később alapjárattá nőtte ki magát. A józsai járatok egészen 2009-ig szakaszhatárosak voltak, így a Böszörményi úti iskola (mai Árpád Vezér Általános Iskola) megállóhelyről csak összvonalas bérlettel, vagy újabb vonaljegy lyukasztásával lehetett tovább utazni. A 2009. július 1-jei szolgáltatóváltáskor a Józsai járatokat összevonták a 28-as busszal. Innentől kezdve a belső végállomás a Dobozi lakótelep lett. A végállomás annyira zsúfolt lett, hogy július 20-ától egy új megállóhelyet helyeztek üzembe. Sok panasz érte ekkoriban a józsai járatokra mivel a Dobozi lakótelep megállóhelyen le kellett szállni, és a következő két megállóhely mellett lévő iskolába csak egy másik buszra való felszállással lehetett eljutni. 2010. július 12-től a légszennyezésre hivatkozva a Segner térig rövidítették. A Segner tértől a Dobozi lakótelepre a 2D, 3E és 4-es trolibusszal lehetett eljutni. A józsaiak így már nem tudták közvetlenül elérni a belvárost, így a járat meghosszabbítottását kérték a DKV-tól. Egy hónap múlva augusztus 16-án a járatot meghosszabbították, viszont a Dobozi lakótelep helyett már a Nagyállomásig közlekedett csak hétköznap csúcsidőben. Csúcsodőn kívül és hétvégén az A jelzésű betétjáratok közlekedtek a Segner térig. A 2-es villamos 2014-es elindulásával az összes járat csak a Segner térig közlekedik. Ettől kezdve van egy kis is hurok a vonalban. Ennek az volt a célja, hogy a Távolsági buszpályaudvart is elérhessék az utasok átszállás nélkül. Ezzel egyidejűleg a betétjáratok megszűntek a 36Y kivételével.
Járművek
A viszonylaton Alfa Cívis 18 típusú csuklós buszok közlekednek.
Útvonala
Év
Végállomások
Útvonal oda délelőtt
Útvonal oda délután
Útvonal vissza délelőtt
Útvonal vissza délután
1985-1991
Nyugati utca – Felsőjózsai utca
Csap utca – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Sillye Gábor utca
Csap utca – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Gönczy Pál utca
Gönczy Pál utca – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – Vendég utca
Sillye Gábor utca – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – Vendég utca
1991-1999
Segner tér/35A: Doberdó utca – Felsőjózsai utca
Csap utca – (35A: Doberdó utca) – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Sillye Gábor utca
Csap utca – (35A: Doberdó utca) – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Gönczy Pál utca
Gönczy Pál utca – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – (35A: Doberdó utca) – Vendég utca
Sillye Gábor utca – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – (35A: Doberdó utca) – Vendég utca
1999-2004
Segner tér/35A: Doberdó utca – Felsőjózsai utca
Pesti utca – (35A: Doberdó utca) – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Sillye Gábor utca
Pesti utca – (35A: Doberdó utca) – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Gönczy Pál utca
Gönczy Pál utca – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – (35A: Doberdó utca) – Pesti utca
Sillye Gábor utca – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – (35A: Doberdó utca) – Pesti utca
2004-2009
Segner tér/35A: Doberdó utca – Felsőjózsai utca
Pesti utca – (35A: Doberdó utca) – Böszörményi út – – Harmat utca – Sillye Gábor utca
Gönczy Pál utca – Szentgyörgyfalvi út – Harmat utca – – Böszörményi út – (35A: Doberdó utca) – Pesti utca
2009-2010
Dobozi lakótelep – Felsőjózsai utca
Víztorony utca – Ótemető utca – Rakovszky Dániel utca – Faraktár utca – Kossuth utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Segner tér – Pesti utca – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Sillye Gábor utca
Gönczy Pál utca – Szentgyörgyfalvi út – Harmat utca – – Böszörményi út – Pesti utca – Segner tér – Nyugati utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Faraktár utca – Rakovszky Dániel utca – Víztorony utca
2010
Segner tér – Felsőjózsai utca
Pesti utca – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Sillye Gábor utca
Gönczy Pál utca – Szentgyörgyfalvi út – Harmat utca – Böszörményi út – Pesti utca
2010-2014
Nagyállomás – Felsőjózsai utca
Piac utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Segner tér Pesti utca – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Sillye Gábor utca
Gönczy Pál utca – Szentgyörgyfalvi út – Harmat utca – – Böszörményi út – Pesti utca – Segner tér – Nyugati utca – Széchenyi utca – Piac utca
2014-től
Segner tér – Felsőjózsai utca
Hatvan utca – Tisza István utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Segner tér – Pesti utca – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Sillye Gábor utca
Gönczy Pál utca – Szentgyörgyfalvi út – Harmat utca – – Böszörményi út – Pesti utca – Segner tér – Nyugati utca – Széchenyi utca – Tisza István utca – Hatvan utca
Megállóhelyei
Az átszállási kapcsolatok között az azonos útvonalon, de a felsőjózsai kört ellenkező irányban körbe járó 35Y busz nincsen feltüntetve.
Mivel már egy józsai járat sem megy el a Nagyállomásig, át kell szállni a 2-es villamosra. Átszállni az Árpád Vezér Általános Iskola nevű megállónál lehet. A Nagyállomás irányába 110 m sétát jelent a villamosmegálló megközelítése, Józsa felé csak pár lépést. Ezt az átszállási kapcsolatot a DERKE javaslatára javították.