Esteban Ocon
Esteban José Jean-Pierre Ocon-Khelfane,[1] közismert nevén Esteban Ocon (IPA: [ɛs.te.ban ɔ.kɔ̃]; Évreux, 1996. szeptember 17. –) francia autóversenyző, a Mercedes nevelőprogramjának tagja. 2014-ben bemutatkozott a Formula–1-ben, a Lotus csapat színeiben az abu-dzabi nagydíj első szabadedzésén. A FIA Formula 3 Európa-bajnokság 2014-es szezonjának bajnoka, valamint a 2015-ös GP3-as szezon bajnoka.[2] 2016-ban a DTM-ben kezdett versenyezni a Mercedesszel,[3] majd augusztus elején a Formula–1-es Manor csapat bejelentette, hogy Ocon veszi át Rio Haryanto ülését a csapatnál, így 2016-tól Formula–1-ben versenyzett.[4] 2017-től 2018-ig a Force India csapat versenyzője volt, a 2019-es szezonra a Mercedes tesztpilótája lett, majd az év augusztusában a Renault bejelentette, hogy 2020-ban Ocon veszi át Nico Hülkenberg helyét a csapatnál.[5] Első győzelmét 2021 augusztus 1-jén aratta a Hungaroringen. Formula–12014. november 21-én a Lotus F1 Team csapatától lehetőséget kapott az Abu-Dzabi nagydíj pénteki első szabadedzésén. 2015. május 13-án volt egy szezon közi tesztje Barcelonában a Force Indiával, hatodik lett 1:27,520-as idővel és 94 kört futott. Renault (2016)2016 februárjában a Mercedes istálló kölcsönbe adta a csapatnak tartalékpilótaként. Manor (2016)2016. augusztus 10-én Rio Haryanto helyére leigazolta a Manor Racing csapata, és az a Pascal Wehrlein lett a csapattársa, akit ő váltott 2016-ban a Mercedesnél a DTM-ben. Force India (2017–2018)20172016. november 10-én bejelentették, hogy ő veszi át a csapattól a Renault-hoz távozó Nico Hülkenberg helyét a 2017-es idényre, és Sergio Perez csapattársa lesz. A 2017-es évadnyitó ausztrál nagydíjon a 14. rajthelyet szerezte meg, de Daniel Ricciardo büntetése miatt végül a 13. helyről rajtolt, a futamot a 10. helyen fejezte be, ezzel megszerezte pályafutása első pontját a Formula 1-ben.[6][7] 20182018-ban, miután egy Lawrence Stroll által vezetett befektetői csoport megvette a Force India csapatát,[8] Sergio Pérez csapattársa a Williamstől érkező Lance Stroll lett. Mercedes (2019)2018 novemberében bejelentették, hogy Ocon 2019-től a Mercedes tesztpilótájaként fog szerepelni.[9] Renault (2020–)2019 augusztusában a csapat bejelentette, hogy Ocon Nico Hülkenberget váltva csatlakozik a Renault csapatához.[10] EredményeiKarrier összefoglaló
Teljes Formula Renault 2.0 ALPS eredménysorozata
Teljes Formula Renault Eurocup eredménylistája
Teljes Formula Renault NEC eredménysorozata
Teljes Formula–3 Európa-bajnokság eredménysorozata(Táblázat értelmezése)
Teljes Formula Renault 3.5 Series eredménylistája
Teljes GP3-as eredménylistája(Táblázat értelmezése)
Teljes DTM eredménylistája(Táblázat értelmezése)
Teljes Formula–1-es eredménysorozata(Táblázat értelmezése)
Formula–1-es rekordok
Jegyzetek
Források |