Vargyas
Vargyas (románul Vârghiș) falu Romániában, Kovászna megyében, Erdővidéken, az azonos nevű község központja. FekvéseSepsiszentgyörgytől 57 km-re északnyugatra, Baróttól 9 km-re északnyugatra, a Persányi-hegység keleti előterében, a Vargyas-patak mellett fekszik. Története1332-ben Vaygias néven említik. Területét már a rómaiak is ismerték. Az Oklánd felé vezető műút közelében a római limes egyik jelzőtornyának maradványa Hagymás várának maradványai láthatók. Ettől nem messze a Rika-erdőben kör alaprajzú kora középkori vár romjai láthatók, melyet a nép Attila várának nevez, melynek közelében temették el Réka királynét. A falu eredetileg a Trencsen-hegyen volt és a tatárjárás után települt mai helyére. 13. századi alszegi temploma a mai unitárius templom közelében állt, a 15. században gótikus stílusban átépítették, a 19. század elején lebontották. Köveit beépítették az új, 1813-1820 között épített unitárius templomba. A falutól délre a Szenti mart nevű határrészen egy régi templom alapjait tárták fel, melyet az egykori Szentmárton templomának tartanak. Az ortodox templom 1807-ben épült. A faluban már a 15. században volt a Dániel családnak két kúriája, ezeket azonban a 16. században török felégette. A 17. század közepén helyettük épült fel az öt toronnyal erősített késő reneszánsz várkastély. A kastélyt a 17. század végén a császáriak lerombolták, de 1723-ban újjáépült, 1853-ban és 1922-ben bővítették, ma kissé leromlott állapotban van. Udvarán dendrológiai park található. A falu határában egykor vasat és szenet bányásztak. 20. század1910-ben 1793 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Homoródi járásához tartozott. 1992-ben 1983 lakosából 1925 magyar, 35 román, 23 cigány volt. 1994-ben lebontották az 1841-ben épült régi református templomot, a gyülekezet attól kezdve a Daniel-kastélyban tartotta istentiszteleteit. Az új református templom tervét Makovecz Imre készítette el.[2] 1997. május 31-én helyezték el az új hajlék alapkövét. Ekkor bukkantak a két középkori (alszegi) templom falmaradványaira, kőből faragott ablak- és ajtókeret-töredékekre, valamint egy székely rovásírásos, kőből faragott tárgyra, valószínűleg keresztelőmedencére, melynek olvasata „Íme a Te fiad!” (idézet János evangéliumából: 19,26). Makovecz Imre néhány faldarabot mementóként visszahelyezett az új templom falába. Az új vargyasi templomot 2005. október 2-án szentelték fel. A római katolikus kápolnát 1997. július 8-án kezdik építeni és 1998. október 28-án szentelték fel. Látnivalók
Híres emberek
Testvértelepülések
Jegyzetek
További információk
|