Újireg
Újireg község a Dél-Dunántúli régióban, Tolna vármegyében, a Tamási járásban. FekvéseA Dunántúli-dombságban, a vármegye északnyugati részén fekszik, Szekszárdtól, a megyeszékhelytől mintegy 60 kilométerre. A legközelebbi települések Iregszemcse, Nagykónyi és Tamási, de nincs messze a Balaton sem: Siófok alig 30 kilométerre található. MegközelítéseKözúton a Nagykónyit Iregszemcsével (a 61-es főutat a 65-ös főúttal) összekötő 651-es főúton érhető el, Tamásiból alsóbbrendű önkormányzati út vezet a település felé. A község központjába csak a 651-es útból kiágazó 65 151-es út vezet. A közúti tömegközlekedést a Volánbusz autóbuszai végzik; vasútvonal nem érinti a települést. TörténeteA település 1949-ben alakult Iregszemcsének Muthpuszta és Nagykónyinak Kulcsármajor nevű részeiből, először Jásztelepszállás, majd Újireg néven. A középkori Muth szerepel az 1333-as pápai tizedjegyzékben. Az 1572-es török adójegyzék szerint a simontornyai szandzsákba tartozott, de a török kiűzésének idejére teljesen elpusztult. Az 1930-as évek elején Jászárokszállásról jászok érkeztek az akkor már ismét benépesülni kezdő pusztára. 1966 és 1990 között Iregszemcsével közös tanács irányítása alá tartozott, azóta önálló. KözéletePolgármesterei
Az önkormányzat címe: 7095 Újireg, Kossuth utca 1., telefon- és faxszáma: 74/480-305, e-mail címei: ujiregonkhiv@freemail.hu és ujireg@polghiv.tolnamegye.hu, hivatalos honlapja: www.ujireg.hu. NépességA település népességének változása: A népesség alakulása 2013 és 2024 között
Adatok: Wikidata A lakosság kb. 97%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát, míg kb. 3%-a nem válaszolt 2001-ben a népszámláláskor.[11] A 2011-es népszámlálás során a lakosok 94,5%-a magyarnak, 7,6% cigánynak, 2,9% németnek mondta magát (3,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). 2022-ben a lakosság 91,8%-a vallotta magát magyarnak, 6,1% cigánynak, 2,9% németnek, 2,9% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). VallásA 2001-es népszámlálás adatai alapján a lakosság kb. 76,5%-a római katolikus, kb. 2%-a református vallású. Nem tartozik egyetlen egyházhoz vagy felekezethez sem, illetve nem válaszolt kb. 21,5%.[11] 2011-ben a vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 71,3%, református 4%, evangélikus 0,7%, felekezeten kívüli 12,4% (11,3% nem nyilatkozott).[12] 2022-ben vallása szerint 43,9% volt római katolikus, 0,4% evangélikus, 0,8% egyéb keresztény, 1,2% egyéb katolikus, 22,1% felekezeten kívüli (31,6% nem válaszolt).[13] Római katolikus egyházA Pécsi egyházmegye (püspökség) Tamási Esperesi Kerületéhez tartozik. Nem önálló, az Iregszemcsei plébánia filiája. Római katolikus templomának titulusa: A Szent Kereszt felmagasztalása. Református egyházA Dunamelléki Református Egyházkerület (püspökség) Tolnai Református Egyházmegyéjébe (esperesség) tartozik. Nem önálló anyaegyházközség, csak szórvány. Evangélikus egyházA Déli Evangélikus Egyházkerület (püspökség) Tolna-Baranyai Egyházmegyéjében (esperesség) lévő Tamási és Környéke Evangélikus Egyházközséghez tartozik, mint szórvány. Látnivalók
SportA község labdarúgó-csapata 2004-ben alakult. Rendezvények
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kapcsolódó szócikkek |