49É villamos (Budapest)
A budapesti 49É jelzésű éjszakai villamosjárat az 1960-as évek elejétől[2] 1996-ig[3] közlekedett indulásakor a Gellért tértől, megszűnésekor a Moszkva tértől és a Kelenföldi pályaudvarig. A járatot a Budapesti Közlekedési Vállalat üzemeltette. Eredetileg a 49-es villamos éjszaka is járt,[4] majd 1957-től üzemidejét üzemzárásig korlátozták.[5] Ennek megfelelően az éjszakai járatot külön É jelzéssel ellátva, és a nappali vonaltól eltérően vezették be az 1960-as évektől.[2] A vonal érdekessége, hogy már kezdettől is csak részben felelt meg a nappal közlekedő párja, a 49-es villamos vonalának. A nappali járat átment Pestre is, míg az éjszakai tisztán budai járat maradt, mivel a belső végállomása a Gellért téren volt.[2] 1973-tól a vonalat a Krisztina körúton át meghosszabbították egészen Moszkva térig.[6] Ez a vonal maradt a megszűnésig érvényben. Az 1990-es évek végén a budapesti éjszakai villamosjáratokat gyors ütemben, néhány év alatt megszüntették,[7] ennek keretében szűnt meg (csaknem utolsóként) 1996. április 1-jén a 49É járat is.[3] Megszűnésekor a feladatát a közel azonos vonalon közlekedő 49É jelzésű éjszakai buszjárat vette át,[3] amely később több változáson ment át, de a vonal egy részén hasonló vonalvezetéssel ma is közlekedik éjszakai buszjárat 907-es viszonylatszámmal. Útvonala
Megállóhelyei
Jegyzetek
|