10-es villamos (Budapest)
A budapesti 10-es jelzésű villamos Rákospalota, Dózsa György út (visszafelé Rákospalota, Kossuth utca néven) és Újpest, Megyeri csárda között közlekedett. A járatot a Budapesti Közlekedési Vállalat üzemeltette. TörténeteA Király utcai 10-es villamos (1906–1949)A Budapesti Villamos Városi Vasút 1891. július 22-én adta a forgalomnak a belvárost Zuglóval összekötő viszonylatának első szakaszát,[1] mely ekkor még csak a Városligettől a Lövölde téren át Király utca és a Nagykörút kereszteződéséig közlekedett. (A vágányok a körutat keresztezve a Zeneakadémia épülete előtt értek véget.) 1893. augusztus 5-én indult meg a forgalom az Andrássy útig meghosszabbított szakaszon, ekkortól a Nagykörutat keresztező villamosok a terézvárosi templom előtt a Nagymező utcába fordultak. 1906. november 6-án készült el a harmadik szakasz. Ettől az időponttól kezdve működött az előzetes terveket tekintve teljes kiépítésű járat a Városliget és a Szabadság tér között a Király és a Nagymező utcákon át. A viszonylatszámok bevezetésével 1910-ben a 10-es jelzést kapta. 1914-ben már a BVVV második legforgalmasabb villamosvonala volt, évi ötmillió fős utasforgalommal. 1926-ban, az Akadémia utcai vonal kiépültével útvonala módosult, a Nádor utca helyett a Széchenyi utcán és az Akadémia utcán át érte el az Országház teret és innen a Báthory utcát. 1928-ban a városligeti végállomását a Podmaniczky utcához helyezték át. 1932. július 18-án útvonala a Hold utcáig rövidült. 1932. szeptember 24-étől a városligeti végállomását ismét áthelyezték. 1942. május 4-én a vonalon forgalomba álltak a sínautóbuszok is, a gumiköpeny- és üzemanyaghiány miatti kényszermegoldásként. 1946. február 13-án újraindult a járat a Kossuth tér – Keleti pályaudvar útvonalon, majd nem sokkal később az eredeti útvonalnak megfelelően a Városliget és a Kossuth tér között. 1949. december 10-én a 70-es trolibusz építése miatt megszűnt, a troli átadásáig (december 11–21. között) pótlóbusz közlekedett helyette.[2] Az újpesti 10-es villamos (1950–1985)Rögtön a Király utcai 10-es viszonylat megszűnését követő évben, 1950-ben már Újpesten tűnt fel a 10-es villamos: az Újpest, Víztorony – Újpest, Fóti út útvonalon közlekedő viszonylat kapta meg a szabaddá vált járatszámot. 1954. szeptember 6-án a Megyeri csárdáig hosszabbították, kiváltva ezzel a 87-es villamost.[3] 1955. április 1-jén betétjáratot kapott 10A (Rákospalota, Kossuth utca – Újpest, Fóti út), majd 1960-ban 10B (Egyesült Izzó – Újpest, Víztorony) jelzéssel is. 1961-ben a 10B megszűnt, a 10A (június 4-én) R jelzést kapott és csak a munkanapi csúcsidőszakokban járt. Két hónappal később, augusztus 21-én újraindult a 10A, ekkor már csak Újpest Víztorony és Újpest, Fóti út között közlekedett. 1971-ben a 10A-t is megszüntették, majd az Árpád úti felüljáró átadása után újraindították, az alapjárattal együtt meghosszabbítva Rákospalota, Kossuth utcáig. 1977. október 10-én az Árpád úti vágányépítés miatt a 10-es és a 10A villamos megszűnt. November 15-én újraindult a Megyeri csárda és a Nyugati pályaudvar között. December 20-ától ismét Rákospalotáról indult és ugyanekkor újraindult a 10A villamos is a Kossuth utca és a Fóti út között. A betétjáratot 1980. december 31-én megszüntették,[4] majd 1982. május 3-án a 3-as és az 55-ös villamos megszűnése miatt újraindították. 1984. augusztus 31-én megszűnt a 10A betétjárat, majd 1985. május 31-én a 10-es villamos is. Forgalmát a 104-es és a 96 buszjáratok vették át. Éjszakai 10-es villamos (1982–1984)Útvonala
Megállóhelyei
Jegyzetek
Források
Útvonaldiagram
|