Cserehát

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Nem tévesztendő össze a következővel: Cserhát.

Cserehát
A Rakaca-víztározó
Hely	Magyarország, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Hegység	Északi-középhegység
Legmagasabb pont	Kecske-pad (340 m)
Típus	Barna talaj, mészkő
Elhelyezkedése
Cserehát Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 22′ 00″, k. h. 20° 49′ 60″48.36667, 20.8333348.366670°N 20.833330°EKoordináták: é. sz. 48° 22′ 00″, k. h. 20° 49′ 60″48.36667, 20.8333348.366670°N 20.833330°E
Térkép
Pozíció Magyarország térképén
A Wikimédia Commons tartalmaz Cserehát témájú médiaállományokat.

A Cserehát az Északi-középhegység dombvidéki jellegű, erdős tája, amely a szlovák határtól délre, a Bódva és a Hernád között a Sajóig húzódó háromszög alakú területet foglalja magában. Átlagos magassága 250–300 méter, legjelentősebb magaslata a Kecske-pad (340 m).

A Cserehát azokról a hatalmas kiterjedésű cseres-tölgyes erdőkről kapta a nevét, amelyek egykor ennek a tájnak a jellegzetességei voltak, de mára hírmondójuk is alig maradt.

A Cserehát mintegy hidat képez a Bükk-vidék, az Aggteleki-karszt és a Zempléni-hegység között. A tájat barna talajú domb- és hegyhátak, valamint a közöttük húzódó széles völgyek jellemzik. A terület keleti részén, a Hernád völgye felé a hegyhátak valamelyest magasabbak, szép kilátást nyújtva a Bükk és a Zemplén vonulataira.

A dombvidék legmagasabb csúcsa a 340 méteres Kecske-pad (Irotai-tető), Irotától északra, míg a legalacsonyabb pontja Szikszó környékén van (115 m). A dombok dél felé fokozatosan ellaposodva, szinte észrevétlenül olvadnak bele az Alföld síkvidékébe.

Területét barna erdei talaj borítja, az alacsonyabb részeken agyagos homokpadokkal; néhol márványszerű, aprókristályos mészkő is található, elszigetelt előfordulásokban. Ilyen a vidék legidősebb kőzete, a szürke erezésű rakacai „márvány”.

A Cserehát a Hernád, a Bódva és a Sajó folyók vízgyűjtője. Völgyeiben 40 kisebb-nagyobb patak fut, ezek közül a jelentősebbek:

• Rakaca (Hossza 36,3 km; Vízgyűjtő területe 236,2 km²; Közepes vízhozama 0,691 m³/s)
• Vadász-patak (33,5 km; 209,7 km²; 0,429 m³/s)
• Vasonca (27,4 km; 94,9 km²; 0,187 m³/s)
• Sas-patak (17,1 km; 51,7 km²; 0,168 m³/s)
• Bélus-patak (31,5 km; 77 km²; 0,15 m³/s)
• Abodi-patak (13,9 km; 33,2 km²; 0,08 m³/s)
• Juhász-patak (6,9 km; 19,8 km²; 0,06 m³/s)
• Galvácsi-patak (18,5 km²)

A patakok heves esőzések után gyakran kiöntenek. A dél felé nyíló völgyekben nagy a villámárvizek veszélye. A jó vízellátottságú völgyek alja néhol agyagos, másutt egész éven át vizenyős, lápos, mocsaras.

A Cserehát egyetlen jelentős állóvize a tájképi jelentőségű, nagy kiterjedésű Rakaca-víztározó, mely az Aggteleki-karszt és a Cserehát „közös” üdülőövezete.

A Cserehát növényritkaságai közé tartozik a kockás liliom, valamint a Ziliz melletti óriási tölgyfa. Az egykor hatalmas területeket borító ősfás cserfaerdőket gyakorlatilag teljesen kiirtották, de a fiatalabb tölgyesek állományai ma is jelentősek. Rengeteg az akác és sokfelé látni ültetett nyárfásokat, nyárligeteket, néhol feketefenyveseket is.
A lápréteken számos ritka rovarfaj él. Igen gazdag a madárvilág.

A földrajzi egységet magába foglaló Csereháti és Szikszói járás közigazgatásilag Abaúj, később Abaúj-Torna vármegye része volt, Szepsi székhellyel. Jelenleg az Edelényi és Szikszói járás, illetve az azonos nevű kistérségek területéhez tartozik.

Sokfelé találtak kőkori, bronzkori és avar leleteket.

A honfoglalás után a Mátrával és Zemplénnel együtt az Aba nemzetség szállásterületéhez tartozott, melynek nevét több település őrzi; ekkor a központ Abaújvár. Az Aba nembéli Gagy a Belső-Csereháton alapított településeket.

Az 1200-as évekig ezen az addig jobbára elhagyatott, erdős területen királyi birtokok voltak, ahová foglalkozásuk szerint telepítték le a királyi szolgálók családjait: vadászokat (Alsó- és Felsővadász); szakácsokat (Szakácsi); csőszöket (bakták, mai Baktakék); szekereseket (egykori Szekeresfalva, ma Szepsi).

A jászói premontrei kolostort a 12. században Könyves Kálmán király alapította; a középkorban országos jelentőségű hiteleshely. 1255-ben lett kész az erődítése, melyet azután 1619-ben Bethlen István erdélyi fejedelem vett ostrom alá. Falai között 1657-től 1929-ig jezsuita noviciátus és hittudományi főiskola működött. 1676-ban kurucok gyújtották föl.

1273 után IV. László király jelentősen megváltoztatta a birtokviszonyokat, Forrót téve meg a vidék központjává.

1300–1310 között Aba Amadé uralta a területeket, Gönc központtal.

Később jelentős területeket szerzett az innen felemelkedő Perényi és Rákóczi-család.

1550-es évektől Cserehát településeit is támadják a törökök:

• 1558-ban, majd 1577-ben Velicán füleki bég kirabolja és felégeti Szikszó városát;
• Hasszán temesvári pasa 1567-es hadjárata során fosztogat és rabszolgákat gyűjt a Csereháton, a környékbeli erődítményeket mind elfoglalva;
• 1588-ban egy 11 ezer fős sereg támadását sikerül visszaverni a Szikszói csata során;
• 1640-ben az egri törökök lecsapnak a gagyi völgyre, s az itt fekvő Alsó- és Felső-Gagyot, Ketyét, valamint Baktát (Baktakék) kirabolják és felégetik.

A Rákóczi-szabadságharc (1704–11) és az azt követő pestisjárvány a Cserehát lakosságát csaknem teljesen kipusztította. Az 1715. évi összeírás a korábban ismert 28 csereháti településből 15-öt kihagy, ezek tehát elpusztultak vagy elnéptelenedtek: Alsógagy, Gagyapáti, Büttös, Pusztaradvány, Monaj, Hernádszőlled (ma Hernádvécse), Gadna, Abaújlak, Galvács, Kány, Tornabarakony, Szárazkék (Kéty, ma Baktakék), Homrogd, Szanticska (ma Abaújlak része). A megmaradt települések zöme magyar lakosságú volt (Nyésta, Selyeb, Debréte, Pamlény, Tornaszentjakab, Irota, Rakacaszend, Garadna, Felsővadász); négy helyen (Abaújszolnok, Abod, Rakaca, Viszló) magyar-szláv vegyes családok éltek, Perecsén pedig csak tótok.

A visszatelepítést elősegítendő, az északkeleti vármegyék (Sáros, Szepes, Abaúj, Gömör, Zemplén) 3–5 évi adómentességgel támogatták azokat, akik újranépesítik ezen területeket. Ennek köszönhetően a korábbi menekültek mellett számos ruszin paraszt is elhagyta régi lakhelyét és új lakóhelyül a Cserehátot választotta. A Cserehátba való első ruszin betelepülés 1730–40 között történt.

1831 nyarán, majd az 1870-es években kolerajárvány dúlt.

1892 és 1924 között a gazdasági válság hatására jelentős kivándorlás történt Amerikába: több mint ezren hagyták el ezt a tájegységet.

A Cserehát Magyarország egyik jellegzetesen aprófalvas térsége. A trianoni békeszerződés után elveszítette természetes gazdasági és kulturális kapcsolatait a fejlett kassai régióval, így a térség – különösen az ötvenes évektől kezdve – egyre inkább leszakadt az ország többi részétől. Megindult az elvándorlás (főleg a borsodi iparvidékre), aminek nyomán az aprófalvak elnéptelenedtek. Az elhagyott portákat cigányok vették birtokba, akiknek számaránya a csereháti falvakban egyre nagyobb – Csenyéte lakossága például teljesen kicserélődött az utóbbi évtizedekben.
A Csereháton egykor virágzó külterjes állattartás (sertésmakkoltatás, tehenészet, juhászat) a termelőszövetkezetek szétverése, a falvak tönkremenése és a népesség átrétegződése nyomán napjainkra szinte teljesen elsorvadt.

A vidék turisztikai vonzerejét a szép, néhol szinte érintetlen természeti környezet és a falvak kulturális öröksége (népi lakóházak, kastélyok, kúriák) adják. Néhány törpefalu megindult az üdülőfaluvá válás útján (Szanticska, Gagyapáti).
A szép fekvésű Rakaca-víztározó partja kellemes kikapcsolódási lehetőségeket kínál (horgászás, kempingezés, üdülőházak).

• Dobány Zoltán: A Cserehát történeti Földrajza (18-20. század) - ANP Füzetek, 2010
• Rakaczky István: A Cserehát turistakalauza (RAKACZKY, 1998).
• Magyarország kistájainak természeti földrajza: Cserehát