|
Louis Durey
Louis Durey (Párizs, 1888. május 27. – Saint-Tropez, 1979. július 3.)[1] francia zeneszerző, a francia Hatok (Les Six) zeneszerzői csoport tagja. ÉleteLouis Durey Párizsban született, polgári családban, egy helyi üzletember fiaként. Egyetemi tanulmányait is ez irányban folytatta: 1908-ban felsőfokú kereskedelmi diplomát szerzett. Még nem volt azonban tizenkilenc éves, amikor elhatározta, hogy a zenei pályát választja, miután egy előadáson hallotta Claude Debussy operáját, a Pelléas és Mélisande-ot. Zenei tanulmányait elég későn kezdte: mint zeneszerző, lényegében autodidakta volt, de azért tanult összhangzattant és ellenpontot a párizsi Schola Cantorumban, magántanulóként Léonce Saint-Réquier-nél, 1919-től. Művészetében a kezdetektől fogva jelentős szerepet játszott a kórusmuzsika. Az 1914-ben komponált L'Offrande Lyrique című művét tekintik a francia tizenkét fokú zene úttörőjének.[2] Első műve, amellyel ismertséget szerzett a zenei világban, egy zongoraduó volt, címe Carillons. Egy 1918-as hangversenyen ez a munkája felkeltette Maurice Ravel érdeklődését, aki segítette abban,, hogy publikálja a neves Durand kiadónál. Első szerzői időszakában komponált műveiben a három „S” (Satie, Sztravinszkij, Schönberg) hatása tükröződik vissza.[2] 1917-ben Louis Durey,Erik Satie, Georges Auric és Arthur Honegger megalapította a „Nouveaux Jeunes” csoportot, amely az 1920 januárjában alakult Les Six zenei csoportosulás elődjének tekinthető. Durey kérte fel Darius Milhaud-t, hogy írjon egy zongoradarabot a csoport L’Album des Six címen kiadott közös albumához. A fogadtatás kedvező volt, Durey viszont nem vett részt a csoport következő, 1921-es kollektív munkájában, Jean Cocteau Les mariés de la tour Eiffel (Az Eiffel-torony jegyespárja) című balettjéhez írt zene megkomponálásában, mivel akkoriban nem tartózkodott Párizsban, de ezzel ellentétbe került Cocteau-val. 1924-ben aztán ki is vált a csoportból, csak 1952-ben csatlakozott hozzájuk egy közös koncert erejéig.[2] Jelentős avantgárd művészekkel tartott fenn kapcsolatot: a költő Guillaume Apollinaire-rel, Max Jacob-bal, Paul Éluard-ral, Louis Aragonnal, valamint a festő Pablo Picassóval, Georges Braque-kal és Fernand Léger-vel. A Les Six időszak után Durey a saját útját járta. Soha nem érezte szükségét, hogy a zenei establishment-hez tartozzon. Egyre többet hangoztatta baloldali ideáit, amivel művészileg elszigetelődött, és ez élete végéig fennmaradt. 1921 és 1930 között zenekritikusként dolgozott a L’Humanité a Le Courrier Musical, a Musical News and Herald és a The Chesterian újságoknak. A Cocteau-val való szakítás után Durey visszavonult Saint-Tropez-i (Provence-Alpes-Côte d’Azur) otthonába. Kamaraművek mellett itt írta meg egyetlen operáját („comédie lyrique”), a L’occasion-t. 1929-ben feleségül vette Anne Grangeont és a következő évben visszaköltözött Párizsba. Az 1930-as évek közepén belépett a francia kommunista pártba, és aktívan dolgozott az újonnan alakult Fédération Musicale Populaire-ben. Komoly szerepet játszott Janequin, Lassus, Costeley, Gossec és más régi szerzők kompozícióinak rekonstruálásában és publikálásában is.[3] A II. világháború náci hatalomátvételének idején részt vett a francia ellenállásban, mint a Front National des Musiciens kiemelkedő személyisége, és antifasiszta dalokat írt. A háború után a kemény vonalas kommunizmus híve lett, és megalkuvást nem ismerő politikai attitűdje erősen gátolta művészi karrierjében. Minthogy a megélhetéshez pénzt kellett keresnie, 1950-ben visszatért a kommunista L’Humanitéhoz zenekritikusként. Az 1950-es évek végén és a korai 1960-as években folytatta a komponálást, de igazán jelentőset nem alkotott. Vietnámi témákra ez idő tájt írt darabja annak az undornak volt a kifejeződése, amelyet Franciaországnak a vietnámi háborúban játszott szerepe és a maga után hagyott zűrzavar miatt érzett. Ez a mű az akkori idők Párizsában úgy hatott, mint a vadon szava. Megzenésített néhány Ho Si Minh és Mao Ce-tung verset is. Legfontosabb művei azonban vonósnégyesei, fuvola-zongora szonatinája és az Images à Crusoë című darabja. Életműve 116 számozott opust ölel fel, szinte minden műfajban, de főként a kórusmuzsikában. Kevés szimfonikus művet írt. A Les Six csoport legkevésbé ismert tagjaként 1979-ben hunyt el, Saint-Tropez-ben.[1] MűveiSzámos vokális művet írt (melyek közül a legjelentősebbek a Le Printemps au fond de la mer, Images à Crusoë, Eloges, Le Bestiaire, Cantate de la prison és hat wikt:madrigál), de komponált három vonósnégyest, egy vonóstriót, egy fuvola-zongora szonatinát, zongoradarabokat[4] és jó pár művet, amelyeket szinte soha nem adtak elő (köztük egyfelvonásos operáját, a L’Occasion-t). Népi dallamok meghangszerelésével is foglalkozott. Hangszeres művek
Vokális művekDalok
Énekhang zenekari kísérettel
Vokális művek hangszeres kísérettel
Kantáták
Opera
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk
Kapcsolódó szócikkekInformation related to Louis Durey |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
