Szapphó

Szapphó
Született	i. e. 7. század[1][2][3] Leszbosz[4][5][6][7]
Elhunyt	i. e. 570[8][9][6][7] Lefkáda[10]
Foglalkozása	költő zeneszerző szerző író
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Szapphó témában.
A Wikimédia Commons tartalmaz Szapphó témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Szapphó (ógörögül: Σαπφώ, kiejtése szapfó, latinul: Sappho), (Kr. e. 630/620 k. – Kr. e. 570 k.) ókori görög költőnő, aki Leszbosz szigetén írt és alkotott. Csekély számú fennmaradt műve ellenére sokan az ókor legnagyobb szerelmi lírikusaként értékelik, egyben a világirodalom egyik legnagyobb költőjeként is tisztelik; saját korában – Platón nyomán – a tizedik múzsaként említették.

Eredeti neve Pszapphó volt, egy halála után szülővárosában vert pénzen is ezzel az írásmóddal szerepel. Szapphó kortársa volt a Leszbosz szigetén Mütiléné városában született Alkaiosz költő, aki Szapphó mellett a görög líra másik legismertebb egyénisége volt. Költeményeit később kilenc könyvben adták ki.

A szenvedély költőnőjeként ismert, lírai verselése sodró lendületű, sokat írt a vágy lélekrengető erejéről. Nőkhöz írt szenvedélyes verseivel utólag emblematikus személlyé vált, így a nők közötti szerelmet a modern korban Leszbosz szigetéről nevezték el, innen ered a 'leszbikus' kifejezés.

Arisztokrata családból származott, apja Szkamandronümosz, anyja Kleisz volt. Fiatal leányok társaságát alapította meg Mütilénében Aphrodité és a múzsák tiszteletére, ez volt a thiaszosz. A hagyományok szerint a tagokhoz rendkívül gyengéd szálak fűzték. Szapphó és a thiaszosz zenével, költészettel és tánccal foglalkozott. Barátnői közül Attisz, Teleszippa és Megara a leghevesebb szerelmi versek címzettjei.

A thiaszosz társaságán kívül saját családja is volt: férjét egyes életrajzírók 'Kerkülasz' néven említik (de ez valószínűleg gúnynév volt), akitől egy leánya született, Kleisz.

A hagyomány szerint egy Phaón nevű ifjú révész^[11] iránt érzett szerelme miatt levetette magát Lefkáda-sziget egyik hegyéről. Az ifjú 20 évvel volt nála fiatalabb, és nem viszonozta érzéseit.

Egy versének (Himnusz Aphroditéhez) kivételével műveiből kizárólag csak töredékek maradtak fenn az utókorra. Fő témája a szerelem és a vágyakozás szerelmének tárgya iránt. Platón epigrammája nyomán a görögök a „tizedik Múzsát” tisztelték alakjában:

Jellemző verselési forma a költőnőről elnevezett szapphói strófa, mely a középkorban, majd a humanizmus elterjedésével széles körben alkalmazott versforma lett:

3 szapphói sorból és egy adoniszi sorból álló versszak.

Magát a homoszexualitást az ókori görögök természetesnek találták, s mivel a férfiak között eléggé elterjedt szexuális magatartásforma volt, a sok vonatkozásban kielégületlen nők és asszonyok szerelmi viszonya sem volt erkölcstelen. Szapphó sok szerelmi dalt intézett az általa szeretett férfiakhoz, de nem ez volt költészetének jellemző vonása. A szenvedély, melynek félelmetes fénye megcsillan verseiben, az a szerelem lehetett, mely egy asszonyt egy másik asszony karjaiba vet:

A költőnő nevéhez fűződik a női homoszexualitás jelentése, miközben arra a tényre hogy ő maga homoszexuális lett volna, elfogadható és helytálló bizonyítékok nem léteznek.

Lásd még: Leszboszi szerelem

• Szapphó fennmaradt versei és töredékei görögül és magyarul; sajtó alá rend., utószó, jegyz. Németh György, ford. Babits Mihály et al.; Helikon, Budapest, 1990

• Castiglione László: Az ókor nagyjai. Budapest: Akadémiai. 1971. 112–113. o. ISBN 963-375-100-4  
• Fohász a múzsákhoz – Tíz ógörög költő
• Szapphó fennmaradt versei és töredékei görögül és magyarul /Szerk.: Németh György/, Helikon Könyvkiadó, (Budapest, 1990)

• Apollón lantja. A görög-római irodalom kistükre. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1982.

• Hatvany Lajos: Sappho
• Szapphó-versek a Magyar Elektronikus Könyvtárban
• Ismeretlen Szapphó-verset találtak
• Sappho images
• Szapphó eddig két ismeretlen versét találták meg egy papiruszon MTI. 2014. január 30.

• Ókori görög irodalom