Giletinci

Giletinci
Közigazgatás
Ország	Horvátország
Megye	Bród-Szávamente
Község	Csernek
Jogállás	falu
Irányítószám	35404
Körzethívószám	(+385) 34
Népesség
Teljes népesség	189 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	230 m
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 45° 18′ 25″, k. h. 17° 21′ 54″45.307, 17.36545.307000°N 17.365000°EKoordináták: é. sz. 45° 18′ 25″, k. h. 17° 21′ 54″45.307, 17.36545.307000°N 17.365000°E
Sablon Wikidata Segítség

Giletinci falu Horvátországban, Bród-Szávamente megyében. Közigazgatásilag Csernekhez tartozik.

Bródtól légvonalban 53, közúton 62 km-re északnyugatra, Pozsegától légvonalban 24, közúton 31 km-re nyugatra, községközpontjától 3 km-re északnyugatra, a Psunj-hegység lejtőin, a Lučica-patak partján fekszik.

Első említésekor 1396-ban még Tarnóca volt a neve és az azonos nevű patak mentén feküdt. („Fluvius et poss. Tarnocha.”) Giletinc néven 1455-ben tűnik fel először. 1488-ban mindkét nevén szerepel („Alpes supra possessionem Gylethyncz al. nom Tharnowcza”).^[2] Nevét birtokosáról, az 1290-ből ismert Gilet pozsegai ispánról kapta. 1540-ben felgyújtotta a török, mivel akkori birtokosa giletinci Osztrozsics Miklós valamivel tovább megtartotta a Psunj-hegység alatti várait és birtokait. Amikor 1602-ben és 1604-ben keresztény sereg tört be a cserneki szandzsákba keresztény lakossága Körös megyébe költözött.

A török kiűzése után a 18. század elején főként Boszniából pravoszláv vlachok és katolikus horvátok települtek ide. A Psunj lejtőin szétszórtan fekvő Šagovina, Giletinci és Šumetlica falvaknak közös temetőjük volt. Istentiszteletre a Csernek határában álló Szent Lérárd templomba, később Csernekre jártak. A giletinci Szent Máté kápolnát 1765-ben említik először. Az első katonai felmérés térképén „Dorf Giletincze” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Gilletinczy” néven szerepel.^[3]

Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Geletincze” néven 48 házzal, 214 katolikus és 180 ortodox vallású lakossal találjuk.^[4]

1857-ben 158, 1910-ben 279 lakosa volt. Az 1910-es népszámlálás szerint lakosságának 97%-a horvát anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Újgradiskai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. 1991-ben lakosságának 98%-a horvát nemzetiségű volt. 1991 szeptemberében és októberében harcok dúltak itt a jugoszláv hadsereg és a szerb szabadcsapatok, valamint a horvát erők között. A falu végül horvát kézen maradt, de házai súlyosan megrongálódtak. A háborús károk helyrehozatalára és a gazdaság fejlesztésére kiemelt állami támogatást kap. 2011-ben a településnek 268 lakosa volt. Az egykori iskola helyén közösségi házat építettek. A helyi gazdaság alapja a mezőgazdaság, a szőlőtermesztés és az állattartás.

Szent Máté apostol és evangélista tiszteletére szentelt római katolikus kápolnáját 1922-ben építették a 18. századi fakápolna helyén, melyet már 1765-ben említenek. A délszláv háború idején 1991-ben a szerb erők lerombolták, 1993-ban a helyiek újjáépítették.

A falu közvetlen közelében található a Bačica-víztározó. Környéke kedvelt kirándulóhely védett növény- és állatvilággal.

• A község hivatalos oldala (horvátul)
• Az első katonai felmérés térképe
• Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Pozsega vármegye.
• Filip Škiljan: Kulturno historijski spomenici Zapadne Slavonije Zagreb, 2010. Archiválva 2020. szeptember 25-i dátummal a Wayback Machine-ben ISBN 978-953-7442-07-1 (horvátul)
• Kristina Rupert: Topografija Požeške županije do 1526. godine – diplomamunka (horvátul)

• A megye turisztikai irodájának honlapja Archiválva 2019. november 3-i dátummal a Wayback Machine-ben (horvátul)