Győrsövényház
Győrsövényház (németül: Plankenhausen)[3] község Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Győri járásban. FekvéseMagyarország északnyugati részén, a Tóközben, a Rábca mellett helyezkedik el. MegközelítéseA településen végighúzódik, annak főutcájaként, nagyjából délkelet-északnyugati irányban a 8417-es út, ez a legfontosabb közúti elérési útvonala. Fehértóval a 8503-as út köti össze, északnyugati határszélét pedig súrolja még a 8528-as út is. Az ország távolabbi részei felől a 85-ös főúton vagy az M85-ös autóúton közelíthető meg a legegyszerűbben, előbbiről Enese központjában kell észak felé letérni, utóbbiról pedig a Lébény–Bezi–Enese–Tét-csomópontban, a mindkét esetben a 8417-es útra. Győrsövényház az autóút csomópontjától 6, a 85-ös elágazásától 7,5 kilométerre fekszik. Vasútvonal nem érinti, a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőség a Győr–Sopron-vasútvonal Enese vasútállomása, a névadó település központjában. Nevének eredeteA település neve a 14. század végéig Sövényszád volt (ezt Suuenzad alakban írták), ez a név először egy 1396-os oklevélben fordult elő. Az elnevezés valószínűleg egy Sövény nevű folyó torkolatára utal, de egy népi monda úgy tartja, hogy amikor még nem volt itt település, akkor a mai Lébény felőli faluvégen egy halász telepedett le, és a vízparthoz közel cölöpöket vert le, majd vesszőfonatból falakat készített köréjük, és sárral tapasztotta össze őket. A víz ezt minden áradáskor kimosta, de az ember fáradhatatlanul újra és újra kijavította a falakat. Ez lett a település első lakóháza és innen kapta a Sövényház nevet.[4] TörténeteA település neve 1396-ban villa Suuenzad néven szerepelt először egy oklevélben, majd a 15. század végéig Sövényszád alakban volt ismert. Első ismert birtokosai a Meggyesaljai, a Garai, a Szapolyai, a Török, a Pázmány, a Jagosich, a Klucsay és a Tarczy családok tagjai voltak, majd a falu az 1670-es években a győri jezsuiták tulajdonába került. A falu határába olvadt a középkori Szapud és Újfalu község területe. Az 1600-as években lakossága magyar volt. A Rákóczi-szabadságharc idején császári csapatok felégették. Az elnéptelenedett falut az 1715-ös összeírás említette ismét, ekkor az új falvak között szerepelt. A településre ekkortájt Bajorországból jött, ún. dunai svábok telepedtek le, az 1780-as években már 708, többségében német lakosa volt. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után a falu birtokosai a Neuhold, Purgly, Balogh, Ris és Fricke családok voltak. A második világháborút követően, 1946-ban az addig nagyrészt német lakosságú község sváb lakóinak 58 százalékát kitelepítették, helyükre magyarok költöztek. KözéletePolgármesterei
NépességA település népességének változása: A népesség alakulása 2013 és 2024 között
Adatok: Wikidata A 2011-es népszámlálás során a lakosok 77,4%-a magyarnak, 4,6% németnek, 0,2% románnak mondta magát (22,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 58,1%, református 1%, evangélikus 5,7%, görögkatolikus 0,4%, felekezeten kívüli 3,6% (30,7% nem nyilatkozott).[13] 2022-ben a lakosság 96%-a vallotta magát magyarnak, 10,9% németnek, 0,5% cigánynak, 0,3% ukránnak, 0,1-0,1% románnak, horvátnak, lengyelnek, görögnek és szlováknak, 1,2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 49,9% volt római katolikus, 5,8% evangélikus, 2,1% református, 0,1% egyéb keresztény, 1,5% egyéb katolikus, 11,3% felekezeten kívüli (28,8% nem válaszolt).[14] Látnivalók
Ismert személyek
Jegyzetek
További információk |