Mórichida
Mórichida község Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Téti járásban. FekvéseA Kisalföldön fekszik, a Marcal és a Rába völgyében, Győrtől 32 km-re délre. A Rábától egy kilométerre, közvetlenül a Marcal folyó jobb partján épült. Tájföldrajzilag a Kisalföld nagytájához, azon belül a Marcal-medencéhez tartozik. Határa nyugat felé a Rábáig húzódik – itt volt a történelmi Győr és Sopron vármegyék, egyúttal a Rábaköz határa. Talaja legnagyobbrészt laza meszes homok, homokos öntésiszap, ill. a két folyó közti részeken kötöttebb, agyagos öntéstalajok. Az uralkodó szélirány északnyugati. Éghajlatát a mérsékelten meleg nyarak, és a mérsékelten enyhe, száraz telek jellemzik. A Csángota-ér (a helyi nevén Csangota-ér) és a Csikvándi-Bakony-ér szalad a Marcalba a falu alatt. Felszíne síkság, melyet kisebb, homokos, lapos hátak tesznek változatossá: a tengerszint feletti magasságuk 115–125 m között váltakoznak. Határa mezőgazdasági kultúrtáj, a vizek mellett kisebb ligeterdő foltokkal, de nagyobb területű, összefüggő erdei is vannak: akácosok, fenyvesek, előfordul a tölgy is. Állatvilága ezeknek megfelelően változatos, a nagyvadak közül előfordul az őz, szarvas, és a vaddisznó is. A településszerkezet hűen tükrözi a történeti fejlődés fázisait, az egyes településrészek nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz. Az ősi falurész Bordács napjainkban is létezik, a Nagy és Kis – mórichidai szintén jól megkülönböztethető. Az elmúlt években a község a Szőlőhegy irányában fejlődött, a régi részektől a Papréten létrehozott sportpálya határolja el. A falun kívüli településekről – az ősi Teke-pusztáról, Ferencházáról és Tördemészről – a lakosok betelepültek a faluba. Tekén ma már csak az erdészlakások vannak. A közvetlenül határos települések: észak felől Rábaszentmiklós, kelet felől Tét, délkelet felől Gyömöre és Gyarmat, dél felől Csikvánd, délnyugat felől Malomsok és Sobor, nyugat felől pedig Árpás. MegközelítéseKözúton a 83-as főútról Téten át, mintegy 7 kilométeres letéréssel közelíthető meg, a 8417-es, majd a 8419-es úton. Rábaszentmiklós-Rábaszentmihály térségével a 8421-es út köti össze. Közigazgatási területét egy-egy rövid, lakatlan szakaszon érinti még a 8314-es út és a 8416-os út is. Vasútvonal nem érinti; a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőségeket a Győr–Celldömölk-vasútvonal Halipuszta megállóhelye vagy Gyömöre-Tét megállóhelye kínálná – mindkettő mintegy 13 kilométerre esik, előbbi Felpéc, utóbbi Gyömöre területén – de jelenleg (2019 óta) egyiknél sem állnak meg az áthaladó személyvonatok. TörténeteA falu kialakulását és nevét egyaránt annak köszönheti, hogy a vidék egyik földesura, a Pok nemzetségbeli Móric birtokán hidat veretett a Rábán. A híd keleti hídfője előtt kialakuló település a XII–XIII. század fordulójától jöhetett létre (első okleveles említése 1228-ból való), ugyanis egy 1251-ből keletkezett adománylevél mint régtől valót, óhídnak nevezi, másrészt ugyanez az okirat Mórichida földjét adományozza többek közt, s már a meglévő falut említi: „… s van a határjel a falu végénél (in fine villae)”. 1242. október 6-án IV. Béla király itteni látogatásáról tudunk. Ennek okát nem ismerjük, de joggal feltételezhető, hogy jelenlétében hű udvari főembere, Móric mester és öccse, Márk ekkor alapították a premontrei rendi prépostságot; az 1251-ből származó adománylevél már itt élő szerzetes fráterekről szól (fehér barátok). 1414-ben a prépostság elnyerte a mórichidai tizedet a győri káptalannal és püspökkel szemben. Az erről szóló okirat már mezővárosnak (oppidum) nevezi. 1536-ban Enyingi Török Bálint adományként kapta I. Ferdinándtól Mórichida egy részét mint a pápai várhoz csatolt falut. A Török család jóvoltából vette itt kezdetét a reformáció az evangélikus vallás meggyökeresedésével. 1616-ban II. Mátyás megújította a község vásártartási jogát. A következő évtizedekben Mórichidát nemcsak égette, rabolta a török, de a fejérvári szandzsákbégnek adózott is. A 18. század elején az itt is dúló kuruc–labanc harcok elől menekülve Mórichida népe megint elhagyta faluját, s a határbéli Bordács sűrű erdős, mocsaras területére húzódva előbb ideiglenesen, majd 1720–1730 közt véglegesen, házait felépítve mai helyére költözött át. A régi Mórichida emlékét a Faluhely-dűlő neve és föld alatti maradványai őrzik. A század második felét birtokperek, a birtokviszonyok változása, Mária Terézia urbáriuma, a vallási villongások elülte jellemzik. 1789-ben megkezdték a máig álló evangélikus templom építését. 1794-ig a katolikus plébánia is Mórichidán működött, ekkor költözött Árpásra. 1803-ban új birtokosa lett az apácák birtokrészének: Crenvillei gróf Folliot Victoria asszony. 1806-ban felosztották az Esterházyakkal a falut és határát. 1929-ig Kis-Mórichida és Nagy-Mórichida az Esterházyak pápai uradalmához került. 1814-ben szőlőhegyet alakítottak ki a volt Akasztó-dombon. A jobbágyfelszabadítás után, 1853-tól 1866-ig folytak az elkülönítő perek a földbirtokosok és parasztok között. A század végére a lakosság száma 1400 fölé emelkedett, és a szegénység ezzel párhuzamosan nőtt. Mindkét világháború megviselte a lakosságot. 1945. március 26-án az itt folyó harcok nagy pusztítást okoztak: 22 ház teljesen elpusztult, több mint félszáz épület erősen megrongálódott. 1945-ben a rászorultaknak átlag három hold földet osztottak. 1950–1956 között, majd 1959-től mezőgazdasági termelőszövetkezet működött a faluban. 1966-tól Mórichida fokozatosan vált három falu közigazgatási, oktatási és egészségügyi központjává. A múlt századból megmaradt néhány nádas parasztház, megtekintésre érdemes a Hegy hangulatos pincesora is. Kirándulásra, táborozásra alkalmas helyek az erdőkben, a Marcal és a Rába mellett egyaránt vannak. Nevezetessége a népi építészet emlékeit őrző házak és a pincesor. Mai életeA térség kistelepüléseihez hasonlóan Mórichidának is a legfőbb gondja népességének fogyásából és elöregedéséből származik. 1962-ben a község lélekszáma 1325 fő volt, ma 910-re csökkent. Elsősorban a fiatalok hagyták el a falut. Közigazgatás szempontjából a község régtől fogva önálló. A helyi gazdaság legfontosabb ága változatlanul a mezőgazdaság. A Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet elsősorban növény és állattenyésztéssel foglalkozik bérelt földeken. A szövetkezetnek 48–50 aktív tagja van. A Kisalföld Erdőgazdasági Rt. használatában van a határ erdeinek egy része. A helyi vállalkozások nagyobbik részét a mezőgazdasági vállalkozások jelentik: kb. 10 a kereskedelmi szolgáltatásban működik, ezt egy-két kisipari jellegű egészíti ki. Itt üzemel a győri székhelyű Pannon Vízmű Rt. helyi telepe. A mezőgazdasági termelés szerepe a fentieknél jóval nagyobb. Bár az elmúlt években a szarvasmarha, sertés tartása jelentékenyen visszaesett, mégis a háztartások húsfélékkel, tojással s főleg zöldségfélékkel történő ellátása a családi kisgazdaságokban történik. Néhány zöldségféléből eladásra is kerül, ezek közül legfontosabb a konzervuborka. A szőlőművelésnek nagyobb a hagyománya mint a jelene. A vízellátás közműről történik, a fűtést hagyományosan oldják meg. Folyamatban van a vezetékes gáz építése. Az alapvető egészségügyi ellátás a háziorvosi, védőnői szolgálattal megoldott – saját rendelővel. Az önkormányzat szociális étkeztetést is biztosít az egyedül élők, idősek számára. A faluban 50 fős óvoda és nyolc osztályos, a társközségekkel közösen fenntartott általános iskola működik. A továbbtanulók elsősorban Győr szakképző ill. középiskoláiba járnak. A községben két felekezet, a római katolikus és az evangélikus egyházközségek működnek. A hitélet az elmúlt években megerősödött, de így is többségben vannak azok, akik vallásukat nem gyakorolják. A kultúrházban 4–5 ezer kötetes könyvtár is van. A nagytermét téli időszakban az iskola testnevelésórák céljára is használja. Nem működik a faluban sportkör, pedig a sportpálya öltözővel együtt rendelkezésre állna. Hiányzik az ifjúságot foglalkoztató klub, egyesület, szerveződés. Nagy hagyományra tekint vissza a helyi önkéntes tűzoltók egyesülete, aktív munkát fejtenek ki a vöröskeresztesek, például rendszeres véradás szervezésével. Politikai pártoknak csak hívei vannak, helyi szervezetei nincsenek. Újabb keletű hagyománnyá vált az idősek napjának megrendezése és a falunap, melyre rendre augusztus 20. ünnepéhez kapcsoltan kerül sor. A hagyományos népszokások kimúlóban vannak (például a szüreti bálok, a karácsonyi köszöntők). Ezek közül él még – néha torzult formában – a húsvéti locsolás, lucázás, májusfaállítás és természetesen a Vendel-napi búcsú megtartása. Időnként sor kerül egy-egy kulturális jellegű rendezvényre, előadásra az önkormányzat vagy az iskola szervezésében.
KözéletePolgármesterei
NépességA település népességének változása: A népesség alakulása 2013 és 2024 között
Adatok: Wikidata A 2011-es népszámlálás során a lakosok 89,6%-a magyarnak, 0,8% cigánynak, 0,4% németnek mondta magát (10,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 39,3%, református 0,7%, evangélikus 34,4%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 2,9% (20,8% nem nyilatkozott).[11] 2022-ben a lakosság 93,6%-a vallotta magát magyarnak, 1,5% németnek, 0,2% ukránnak, 0,2% románnak, 0,2% szerbnek, 0,1% horvátnak, 1,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 30% volt római katolikus, 28,5% evangélikus, 1,6% református, 0,4% görög katolikus, 1% egyéb keresztény, 0,1% egyéb katolikus, 8,6% felekezeten kívüli (29,7% nem válaszolt).[12] Látnivalók
Mórichida szülötte
Erdőmérnök, mikrobiológus, növényfiziológus, botanikus. A mikroorganizmusok élettanával kapcsolatos talajbiológiai kutatásaival nemzetközi hírnevet szerzett magának. A biológiai tudományok doktora (1952), 1954-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Mórichidán éltEvangélikus lelkész, író. Édesapja Lébényben evangélikus tanító volt, aki 1921-ben a spanyolnáthajárvány idején elhunyt. Az 1956-os forradalom után, 1957-ben koholt vádak alapján három év börtönre ítélték, amelyből másfél évet letöltött előbb a kistarcsai munkatáborban majd a márianosztrai börtönben. Szabadulása után nyugdíjba vonulásáig Mórichidán szolgált 1959-től 1999-ig. 1999-ben hunyt el, a Budapest-Farkasréti temetőben temették el. A Terror Háza Múzeumban külön tárló emlékeztet az 56-os elítélt evangélikus lelkészre. Hivatkozások
További információk |