Tárnokréti
Tárnokréti (1898 előtt: Réti, németül: Rittern) község Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Csornai járásban. FekvéseMagyarország északnyugati részén, a Hanság szélén, a Tóközben, a Rábca mellett helyezkedik el. Csak közúton érhető el, Lébény vagy Rábcakapi érintésével, a 8528-as úton. TörténeteA település környéke már a római időkben is lakott hely lehetett. Határán vezet keresztül az egykori római hadiút. Területe egykor győri és mosoni várföld volt, ahol a vár szolgái éltek. Nevét 1210-ben említették először II. András király adományozó levelében; melyben Poth nádornak 2 ekényi földet adományozott. Réthit 1212-ben a Győri várhoz tartozó várjobbágysági falunak írták, mely a győri vár és királyi tárnokok földje volt. 1251-ben Móric mester (comes) nyitrai főispán birtokaként volt említve, aki ekkor Réti majorságát a Mórichidai Premontrei Prépostságnak ajándékozta a Kapi földekkel együtt, és az ajándékozásba fia is beleegyezett. 1372-ben már a Pokyak is birtokosok voltak itt. 1472-ben nevét possessio Rethy alakban említették az oklevelekben. 1544-ben Ostffy Lászlónak is voltak itt birtokai a Pokyak mellett. 1609. évi összeírás szerint ez a két család szerepelt. De 1610-ben már Gyapay György is birtokos volt itt, aki egy előkelő Győr vármegyei család tagja és felesége Czakó Elízia által örökölte Cakóházát. 1613-ban már Zánthó István is. 1677-ben pedig már több birtokosa ismert név szerint, így Gyapay Miklós, Csáfordi Nagy György és Izdenczy János. 1790 körül Eöry István és Kelemen István volt az örököse, de a Syey családnak is volt itt részbirtoka. Pörösföld nevű dűlője egy régi pernek az emlékét tartja fenn, mely Réti és Sövényháza községek között e dűlőrész hovátartozandósága fölött támadt. 1819-ben az egész község leégett. Ágostoni hitvallású temploma 1785-ben épült. 1898-ban a falu neve Tárnokréti lett és a tósziget-csilizközi járáshoz tartozott. 1975-ben a települést Bősárkányhoz csatolták, 1990-ben lett ismét önálló közigazgatásilag. KözéletePolgármesterei
NépességA település népességének változása: A népesség alakulása 2013 és 2024 között
Adatok: Wikidata A 2011-es népszámlálás során a lakosok 90,7%-a magyarnak, 1,5% cigánynak, 2,1% németnek, 0,5% szlováknak mondta magát (9,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 16,5%, református 1%, evangélikus 57,7%, felekezeten kívüli 9,8% (14,9% nem nyilatkozott).[12] 2022-ben a lakosság 90,2%-a vallotta magát magyarnak, 5,2% németnek, 0,5% ukránnak, 0,5% cigánynak, 2,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (5,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 35,2% volt evangélikus, 15,5% római katolikus, 1,6% református, 0,5% görög katolikus, 1% egyéb katolikus, 11,4% felekezeten kívüli (34,7% nem válaszolt).[13] Neves szülöttei
Látnivalók
Források
Hivatkozások
További információk |