Mosonudvar
Mosonudvar község Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Mosonmagyaróvári járásban. 2010. október 3-án alakult önálló községgé a Mosonmagyaróvárhoz tartozó Újudvar nevű lakotthelyből. 157 hektáros kiterjedésével a megye legkisebb közigazgatási területű települése, és országosan is a legkisebbek közé tartozik.[3] FekvéseMosonmagyaróvártól 2,5 kilométerre délnyugatra fekszik. A járási székhelyen kívül csak két települési szomszédja van: délnyugat felől Újrónafő, nyugat felől pedig Mosonszolnok. Közvetlenül a 86-os főút mellett fekszik, ez az egyetlen közúti megközelítési útvonala. Vasútvonal nem érinti. TörténeteÚjudvar a rendszerváltás előtt a Lajta-Hansági Állami Gazdaság majorja volt. A területet a gazdaság gondozta, az épített játszóteret és tartotta karban az utakat. 2009. április 5-én érvényes és eredményes helyi népszavazást tartottak, amin az újudvariak az elszakadás mellett döntöttek. Sólyom László köztársasági elnök decemberben hagyta jóvá az új község létrehozását, ami azért kapta a Mosonudvar nevet, mert egy Újudvar nevű település már volt az országban, Zala megyében. KözéletePolgármesterei
NépességA település népességének változása: A népesség alakulása 2011 és 2024 között
Adatok: Wikidata A 2011-es népszámlálás során a lakosok 82,8%-a magyarnak, 0,2% bolgárnak, 0,2% horvátnak, 0,9% németnek, 1,4% románnak, 0,5% szlováknak, 0,2% szlovénnek mondta magát (16,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 35,5%, református 4,3%, evangélikus 0,9%, görögkatolikus 1,1%, izraelita 0,2%, felekezeten kívüli 27,7% (29,7% nem nyilatkozott).[7] 2022-ben a lakosság 84,3%-a vallotta magát magyarnak, 0,7% szlováknak, 0,5% románnak, 0,2% szlovénnek, 0,2% ukránnak, 0,2% horvátnak, 0,2% németnek (14,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 27,8% volt római katolikus, 2,9% református, 0,7% evangélikus, 0,2% görög katolikus, 0,2% ortodox, 0,2% egyéb keresztény, 1% egyéb katolikus, 24,4% felekezeten kívüli (42,3% nem válaszolt).[8] Források
További információk |